„A brazíliai látogatás illeszkedik a szuverén szlovák külpolitika koncepciójába, amely a világ mind a négy égtája felé orientálódik. Nem kirándulásról van szó” – jelentette ki Robert Fico, és hozzátette, hogy a gazdasági együttműködés keretében az egykori Csehszlovákia és a latin-amerikai országok közötti jó kapcsolatokra szeretne építeni.
A kormányfő bejelentette, hasonlóan, mint a dél-koreai vagy a kínai útja alkalmával, Brazíliába is egy több fős üzleti delegáció kíséri el az útra.