Na hlavný obsah

Interjú

A Dal 2024 – szlovákiai magyarokkal
Podcast

A Dal 2024 – szlovákiai magyarokkal

Idén a Phoenix RT, Csintalan Márk és Telek Attila képvisel bennünket a tévéműsorban, ahol vadonatúj szerzemények versenyeznek „Az év dala 2024” címért.

Közszolgálati helyett állami médium létrehozását szorgalmazná a koalíciós SNS elnöke
Otthon

Közszolgálati helyett állami médium létrehozását szorgalmazná a koalíciós SNS elnöke

Az RTVS Tanácsa a hét elején hagyta jóvá a Szlovák Rádió és Televízió 2024-es költségvetését és programkoncepcióját. Ez az első büdzsé, amely már az új finanszírozási modell alapján készült, tehát a bevételi oldalon az üzemben tartási díjat felváltotta az állami költségvetésből igényelhető támogatás.

A párkapcsolat egyes szakaszai
Keddi Nappali Audio

A párkapcsolat egyes szakaszai

Február 14-e a szerelmesek ünnepe. Vannak, akik kifejezetten nem szeretik és nem is rezonálnak ezzel a „modernnek” kikiáltott ünneppel, míg mások szívesen kedveskednek ezen a napon a szerelmüknek.

Nem hallgathatunk – látogatóban a Szászi-Szekeres házaspárnál
Nappali Audio

Nem hallgathatunk – látogatóban a Szászi-Szekeres házaspárnál

Ki kell állnunk az igazságért, nem lapíthatunk. A neves író, költő és publicista, Szászi Zoltán, valamint felesége, a dokumentumfilmesként is ismert tévés riporter, Szekeres Éva szerint ez az egyetlen módja annak, hogy ellenálljunk a hatalmi túlkapásoknak.

Magamba zárva
Nappali Audio

Magamba zárva

Egy évvel ezelőtt Németh Levente kapta az első Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivál fődíját. A fiatal rendező Ég veled! című alkotása után nem pihent, az elmúlt egy év aktívan telt számára.

Egy gyógyulás történetét dolgozza fel Dér Asia új dokumentumfilmje
Nappali Audio

Egy gyógyulás történetét dolgozza fel Dér Asia új dokumentumfilmje

Nem halok meg címmel készült el Dér Asia dokumentumfilmrendező új alkotása, amelynek főhőse egy hasnyálmirigyrákból felépülő műkereskedő, az Artmagazin alapító kiadója, Einspach Gábor.

Séta a szeredi Holokausztmúzeumban
Podcast

Séta a szeredi Holokausztmúzeumban

A szeredi Holokausztmúzeum 2016-ban nyitotta meg kapuit.

Két lábbal a földön
Podcast

Két lábbal a földön

A nő arcai aktuális vendégéről, ha valamit előzetesen a nevén kívül el kellene mondanom, akkor röviden: két lábbal jár a földön.

A szabad sajtó ereje: hogyan kényszerült lemondásra Novák Katalin 8 nappal a 444 cikke után?
Külföld Audio

A szabad sajtó ereje: hogyan kényszerült lemondásra Novák Katalin 8 nappal a 444 cikke után?

Nem számított a köztársasági elnök lemondására a 444.hu hírportál újságírója, aki egy jogász fülese nyomán tárta fel, hogy Novák Katalin magyar államfő elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező K. Endrét.

„Mindent alárendeltünk a tökéletes összhangnak”
Podcast

„Mindent alárendeltünk a tökéletes összhangnak”

A Pénzes Máté és A Zseb átdolgozásalbuma, a Na Bummm! vinilen szerezhető be – a frontemberrel beszélgettünk.

Legolvasottabb