Na hlavný obsah

Eduard Heger

Továbbra is az államfőben bíznak meg a legtöbben
Otthon

Továbbra is az államfőben bíznak meg a legtöbben

A Median közvéleménykutató ügynökség által március 6-a és április 2-a között elvégzett kutatás eredményei alapján a lakosság továbbra is Zuzana Čaputová köztársasági elnökben bízik meg a leginkább az ország politikai személyiségei közül.

Frissítve Pellegrini szerint a Rázsochy kórházat állami, nem pedig uniós pénzből kellene építeni
Otthon

Pellegrini szerint a Rázsochy kórházat állami, nem pedig uniós pénzből kellene építeni

A Rázsochy kórházat kénytelen lesz költségvetési pénzekből felépíteni az ország - állítja Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke. Eduard Heger megbízott kormányfő viszont kitart amellett, hogy a kórház az uniós helyreállítási terv keretében épülhet meg - fejtette ki Joj televízió április 20-i, csütörtök esti politikai műsorában vitázva Pellegrinivel, aki szerint a Heger-kabinet idején semmi sem épült az országban.

Heger: Szlovákia 2022-ben teljesítete a maastrichti fiskális kritériumokat
Otthon

Heger: Szlovákia 2022-ben teljesítete a maastrichti fiskális kritériumokat

"Szlovákia 2022-ben 2,04 %-os deficitet produkált, miközben a maastrichti határérték 3 százalék". - jelentette ki a megbízott miniszterelnök.

Hétfőn tárcaközi egyeztetést tartanak az ukrán gabonáról
Otthon

Hétfőn tárcaközi egyeztetést tartanak az ukrán gabonáról

A találkozót Eduard Heger kormányfő hívta össze. A földművelési tárca szerint a szennyezett gabona piaci destabilizációt okoz az egész EU-ban.

Heger: A bizalmi nyilatkozatról szóló törvénytervezetet a parlament is elfogadja majd
Otthon

Heger: A bizalmi nyilatkozatról szóló törvénytervezetet a parlament is elfogadja majd

A megbízott miniszterelnök szerint a korábbi koalíciós partnerek is támogatják a javaslatot.

Jóváhagyta az RTVS-törvény módosítását a kormány
Otthon

Jóváhagyta az RTVS-törvény módosítását a kormány

2024-ben a bruttó hazai termék 0,15 százaléka lesz a Szlovák Rádió és televízió, az RTVS bevétele, ami 155-160 millió eurót jelent - döntött április 14-én, pénteken a kormány, jóváhagyva a kulturális tárca műhelyéből származó, az RTVS finanszírozásának rendszerszintű megoldásával kapcsolatos jogszabálytervezetét.

Több párttal tárgyal a Demokrati
Otthon

Több párttal tárgyal a Demokrati

A Demokrati tárgyalásokat folytat a Za ľudíval, a KDH-val, valamint Mikuláš Dzurinda volt miniszterelnök Modrí - Európske Slovensko pártjával.

Heger: Az uniós pénzeket ki fogjuk meríteni, egyetlen euróról sem kell lemondanunk
Otthon

Heger: Az uniós pénzeket ki fogjuk meríteni, egyetlen euróról sem kell lemondanunk

Peter Pellegrini által vezetett Hlas bírálta a kormányt, hogy 5,5 milliárd eurót hagyott elköltetlenül. A megbízott miniszterelnök az előző kormányokat hibáztatja, hogy nem merültek ki az uniós források.

Heger: A jegybank élén nem állhat egy vesztegetésben bűnösnek talált személy
Otthon

Heger: A jegybank élén nem állhat egy vesztegetésben bűnösnek talált személy

Egy olyan elismert intézményélén, mint a Szlovák Nemzeti Bank nem állhat egy vesztegetésben bűnösnek talált személy. A parlamenten kívüli Demokrati és annak vezetője, Eduard Heger megbízott miniszterelnök ezért felszólította a jegybank elnökét, Peter Kažimírt, hogy mondjon le tisztségéről.

Új rendelők létrehozását támogatja az egészségügyi minisztérium
Otthon

Új rendelők létrehozását támogatja az egészségügyi minisztérium

Az egészségügyi minisztérium 2023-ban 30 új háziorvosi, illetve gyermekorvosi rendelő létrehozását támogatja a helyreállítási tervből – tájékoztatott Eduard Heger megbízott miniszterelnök április 13-án, csütörtökön Aranyosmaróton.

Legolvasottabb