Andrej Danko (SNS) megkapta az előzetes beleegyezést oroszországi útjához Peter Žiga (Hlas) megbízott házelnöktől.
Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter végső megoldásnak tartja, hogy veszélyhelyzetet hirdessenek az egészségügyben. Susko bízik benne, hogy Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszternek sikerül megállapodást elérni, és nem lesz szükség a veszélyhelyzet kihirdetésére.
Az Orvosok Szakszervezete üdvözölte a kormány döntését, hogy elutasítja az állami kórházak részvénytársaságokká való átalakítását.
Pályázatot írt ki a közlekedési tárca a rendszeres Pozsony-Kassa légijárat üzemeltetésére, amely jövő márciustól hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap közlekedne.
A szlovák oktatási minisztérium kötelező óvodai nevelés tervének előkészítésén folgozik hároméves kortól.
Szlovákia továbbra is humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának - erősítette meg Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter a NATO brüsszeli tárgyalása után.
A tanárok bérének jövő év eleji emelése nem valószínű, az oktatási tárca azonban azon dolgozik, hogy a következő év folyamán sor kerüljön a bérnövelésre. Nyilatkozta Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter.
Az idei év első felében az árvizek összesen több mint 1,05 millió euró értékű kárt okoztak Szlovákiában. Két jelentős árvízi helyzet történt: az első január és február között, a második júniusban.
A kormány arra kötelezte az egészségügyi minisztert, hogy dolgozza ki az egészségügyi intézmények irányítására, ellenőrzésére és gazdálkodására vonatkozó konkrét szabályokat.
A kormány jóváhagyta a belügyminisztérium légi szolgálatának fejlesztésére vonatkozó hosszútávú tervet, amely a légi technológia korszerűsítésére és megújítására irányul 2035-ig.