A legjobban az internettel való munka terén teljesítettek, de az irodai eszközökkel való munkában és az összetettebb feladatok megoldásában is vannak tartalékaik. A 13. alkalommal megrendezett tesztben több mint 50 ezer szlovákiai általános és középiskolás diák és közel 2500 tanár vett részt. A tesztelés eredményeit a Digitális Koalíció kedden sajtótájékoztatón jelentette be.
„A 13. kiadásban sikerült megdöntenünk minden korábbi rekordunkat” – mondta Mário Lelovský, a Digitális Koalíció elnöke. Hozzátette, hogy a tesztelés megerősítette a szlovákiai diákok digitális készségeinek fokozatosan növekvő szintjét.
(tasr)