Na hlavný obsah

PS: Szlovákia jövője az EU- és NATO-tagság, Ukrajna lehetőség

A Progresívne Slovensko az ország jövőjét az EU- és NATO-tagságban látja, Ukrajna majdani EU-csatlakozását pedig lehetőségnek tekinti Szlovákia számára, csakúgy, mint a háború sújtotta ország újjáépítésében való részvételt, amit prioritásként kell kezelni.

Tomáš Valášek
Foto: SITA

Erről június 2-i, pénteki sajtótájékoztatóján beszélt Michal Šimečka, a Progresívne Slovensko (PS) elnöke, az Európai Parlament (EP) alelnöke, valamint Tomáš Valášek, a PS parlamenti képviselője.

„Ukrajna EU-csatlakozása, a piac megnyitása és a kereskedelmi lehetőségek komoly gazdasági impulzust adnának a kelet-szlovákiai régiók fejlődésének” – jelentette ki Šimečka.

Valášek szerint Szlovákiának aktívabban kell reagálni az Európai Unió (EU) felhívásaira, is ki kell építenie a közlekedési összeköttetést a keleti határig.

További prioritás Szlovákia és a hazai cégek részvétele Ukrajna újjáépítésében.

„A lengyel építkezési cégek már iskolákat állítanak helyre Lvivben, a dán cégek Mikolajivben, a mieink hiába várnak erre, pedig lennének rá kapacitásaik” – tette hozzá Valášek.

Ha a PS kormányra kerül, ukrajnai újjáépítési kormánybiztosi posztot hozna létre.

A PS szerint Szlovákiának konstruktív, aktív és magabiztos taggá kell válnia az EU-ban és a NATO-ban.

„Azért, hogy érvényesíteni tudjuk saját érdekeinket, például Ukrajna újjáépítésében” – tette hozzá Šimečka.

Az alapvető feltételnek az EU-ban a közösségi szabályok betartását és az értékek tiszteletben tartását, a demokráciát és a jogállamiságot tartja.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban