Na hlavný obsah

Halász-Hradil Elemér képei a Kelet-szlovákiai Galériában

A közelmúltban nyílt meg a miskolci születésű festő, grafikus nagyszabású életműkiállítása a kassai Kelet-szlovákiai Képtárban.  A kiállítás szeptemberig tekinthető meg.

Halász-Hradil Elemér képei a Kelet-szlovákiai Galériában
Foto: Východoslovenská galéria/Facebook

Halász-Hradil Elemér 1873-ban született Miskolcon. Mozgalmas élete alatt volt betűfestő Bécsben, majd katonai szolgálata alatt előbb Lőcsére, majd Kassára került.

Művészeti tanulmányait Hollósy Simon magániskolájában kezdte, és Münchenben folytatta.

Gróf Andrássy Dénes ösztöndíjával eljutott a párizsi Julian Akadémiára is.

A későbbiekben tagja volt a nagybányai és a szolnoki művésztelepnek, de egy évig Benczúr Gyula budapesti mesteriskoláját is látogatta.

Az első világháborúban hadirajzolóként dolgozott, azt követően Kassára költözött, ahol az 1948-as haláláig élt és alkotott. Közös műtermet vezetett Csordák Lajossal, és közel 10 évig elnöke volt a Kazinczy Társaság Képzőművészeti Osztályának. Halász-Hradil tanítványai voltak többek között Jakoby Gyula és Bauer Szilárd is.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Kultúra | Tudomány rovatban