Na hlavný obsah

A fedezetlen kiadásoktól óvott a kormányfő az önkormányzatokkal folytatott megbeszélése után

Az önkormányzatok ragaszkodnak az energiaáraknak a Heger-kormánnyal előzetesen megtárgyalt módosításához.

A fedezetlen kiadásoktól óvott a kormányfő az önkormányzatokkal folytatott megbeszélése után
Ódor Lajos Foto: TASR/Jaroslav Novák

Az önkormányzatok képviselőivel tárgyalt Ódor Lajos kormányfő. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának, a megyéket tömörítő SK8-as szervezet és a Szlovákiai Városok Szövetségének képviselőivel közösen tartott sajtótájékoztatón a kormányfő egyebek közt arról beszélt, hogy a parlament által elfogadott új kiadási tételek bonyolítják az önkormányzatoknak ígért támogatást is.

Jozef Božik, a ZMOS újonnan megválasztott vezetője szerint az önkormányzatok ragaszkodnak az energiaáraknak a Heger-kormánnyal előzetesen megtárgyalt módosításához.

Az állam a cégekhez hasonlóan az önkormányzatoknak is kompenzálja a megemelkedett energiaárakat, ellenben a cégektől eltérően ez a séma az év végéig marad érvényban.

Ódor elmondta, hogy a segítségre tett ígéretet a kormány igyekszik betartani, de minden attól függ, a parlament mennyi fedezetlen kiadási tételt hagy még jóvá.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban