Na hlavný obsah

Dzurinda: A Demokrati olyan ajánlatot tett, amiért nem tud kezeskedni

A Demokrati olyan ajánlatot tett a május 21-i, vasárnapi megbeszélésen, amelynek megvalósulásáért maga sem tud kezeskedni – jelentette ki a TASR hírügynökségnek Mikuláš Dzurinda, a Modrí - Európske Slovensko vezetője.

Mikuláš Dzurinda
Foto: SITA

Az Eduard Heger vezette Demokratival folytatott tárgyalás így végül eredménytelenül zárult.

„Az volt a javaslatuk, hogy a megbeszélésen részvevő négy párt úgy induljon a választáson, hogy mind a 4 neve szerepel a közös elnevezésben, de egyúttal ők maguk azt is többször elismételték, hogy az idő rövidsége miatt ennek megvalósítása kérdéses, vagy egyenesen lehetetlen” – magyarázta a Modrí – Európske Slovensko elnöke, Mikuláš Dzurinda.

Sólymos László, a Most-Híd 2023 elnöke kijelentette, sajnálja, de nem lepte meg a Demokrati párt hozzáállása az egyeztetéshez. „Hiszen ennek voltunk a tanúi az elmúlt három évben. Az egymás iránti bizalmat nem a kamerák előtt lehet kiépíteni, hanem zárt ajtók mögött, és a megállapodások betartásával” – jegyezte meg.

A Demokrati közlése szerint tisztességes ajánlatot tettek a közös indulásra, de azt a többi párt elutasította. A párt ezzel lezártnak tekinti az egyeztetést, és a saját kampányára összpontosít.

A Magyar Fórum tömörülése hétfőn megerősítette, nem akar csatlakozni a Demokratihoz, de kész tárgyalni Mikuláš Dzurinda Modrý pártjával, a Most-Híd 2023-mal, vagy a Szövetség-Alianciával.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban