Na hlavný obsah

A Szövetség szerint a Híd-platformból távozók megosztják a magyar közösséget

A Szövetség szerint megosztják a magyar közösséget azok, akik távoztak a párt Híd-platformjából. Ezt Forró Krisztián, a Szövetség elnöke jelentette ki. Hozzátette, a platform tovább működik a pártban, tagjai új elnököt választanak. Az abból távozók létrehozták a Most-Híd 2023 pártot, és visszautasítják, hogy megosztják a magyarságot.

Foto: SITA

„Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy pártunk egyes tagjai ismét megosztják a magyar közösséget azzal, hogy távoznak a közös pártból és újat hoznak létre” – jelentette ki állásfoglalásában a Szövetség elnöke, Forró Krisztián.

„Hűtlenek lettek a közös nyilatkozatunkhoz és kötelezettségvállalásainkhoz, amelyeket ők is aláírtak, és úgy döntöttek, hogy ismét meggyengítik a nehezen létrehozott egységet” – tette hozzá.

A Szövetség Híd-platformja a tervek szerint az elkövetkező napokban rendezi sorait, megválasztja a platform új elnökét, és a Szövetség Országos Tanácsának új elnökét.

„Így egységesen, megerősödve és kellő elszántsággal vágunk neki az idei parlamenti választásnak” – jelentette ki a Szövetség elnöke.

A párt botrányoktól és korrupciótól mentes politikai alternatívát akar kínálni a választóknak, és azokat az értékeket, amelyeknek a pártelnök szavai szerint az emberek már a 2022-es októberi önkormányzati választáson is bizalmat szavaztak.

A Most-Híd 2023 a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) átnevezésével jött létre a korábbi Most-Híd tagjaiból, elnöke Sólymos László.

A párt választási együttműködési megállapodást kötött Mikuláš Dzurinda pártjával, a Modrí – Európske Slovensko párttal. Sólymos bejelentette, hogy az azonos értékeket valló demokratikus erők egyesítésében akarnak részt venni. A Most-Híd 2023 és a Modrí közösen akarja megszólítani a Simon Zsolt fémjelezte Magyar Fórumot és az Eduard Heger vezette Demokratit.

A Szövetség Híd platformjának több tagja azért távozott a héten a pártból, mert nem értettek egyet azzal, hogy Gyimesi György, az OĽaNO volt képviselője felkerüljön a párt parlamenti választási listájára.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban