Na hlavný obsah

Kína kész eltiporni Tajvan minden függetlenségi törekvését

Tan Ko-fei ezredes, kínai védelmi szóvivő egy írásos és egy videóközleményben is elmondta, az amerikai és a tajvani hadseregnek a közelmúltban intenzívebbé vált kommunikációja "rendkívül helytelen és veszélyes lépés".

Foto: SITA/AP

Kína tűrhetetlennek tartja az amerikai fél kísérleteit a tajvani kérdésben, és készen áll arra, hogy „kíméletlenül eltiporja Tajvan függetlenségi törekvéseit“ – közölte május 15-én, kedden a kínai védelmi minisztériumi szóvivő.

Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok jelezte, hogy fel akarja gyorsítani a fegyverek és egyéb katonai segítség eladását a demokratikus berendezkedésű szigetnek.

Tan Ko-fei ezredes hozzátette, hogy a kínai Népi Felszabadító Hadseregben folytatódik a kiképzés színvonalának és a készültség szintjének az emelése, és Peking szigorúan meg fog hiúsítani minden olyan külső kísérletet, amelynek célja Tajvan függetlenségének vagy Kínától való elszakadásának segítése, valamint határozottan meg fogja védeni az ország nemzeti szuverenitását és területi integritását.

Tan ezekkel a nyilatkozatokkal olyan médiajelentéseket firtató újságírói kérdésekre válaszolt, amelyek szerint az amerikai kormány arra készül, hogy 500 millió dollár értékben ismét fegyvereket ad el Tajvannak, valamint több mint száz katonai szakértőt küld oda, hogy felmérjék: az amerikai erők miként tudnák tökéletesíteni a tajvani katonák kiképzését és a sziget védelmét.

A szóvivő az amerikai lépésekre reagálva elmondta, hogy az Egyesült Államok és a Tajpejban kormányon lévő Demokratikus Progresszív Párt (DPP) katonai együttműködése és általában erősödő kapcsolatuk megingatta a kínai-amerikai viszony alapjait, a Tajvani-szoros békéjét és az ottani helyzet stabilitását.

„A tajvani kérdés Kína fő érdekei közül is a legfontosabb, és továbbra is a legszigorúbb tiltott terület a kínai-amerikai kapcsolatokban“ – jegyezte meg Tan.

A szóvivő figyelmeztette az amerikai felet, hogy szigorúan tartsa magát az „egy Kína“ elvhez.

Tajvant az Egyesült Államokban mind a Demokrata, mind a Republikánus Párt elkötelezetten támogatja, és mindkét párt felszólította Joe Biden elnök kormányzatát, hogy szállítsa le Tajvannak a már jóváhagyott, csaknem 19 milliárd dollár értékű fegyvercsomagot.

Kína saját területének tekinti a 23 millió lakosú szigetet, amely 1949-ben egy polgárháború végén szakadt el a szárazföldi Kínától. A tajvaniak többsége azonban a gyakorlatilag független státusz fenntartását támogatja.

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban