Na hlavný obsah

Zelenszkij Londonba látogat

Londoni kormányforrások szerint "udvariassági és összegző jellegű" látogatásról van szó. Brit hivatalos forrásból most tettek először konkrét említést arról, hogy Ukrajna F-16-os repülőgépeket kaphat.

Zelenszkij Londonba látogat
Rishi Sunak brit kormányfő és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Foto: TASR/AP

Rövid látogatást tesz hétfőn Londonban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az utazást Zelenszkij vasárnap reggel jelentette be a Twitteren. Az ukrán államfő – aki az elmúlt időszakban több más nyugat-európai országban is megfordult – úgy fogalmazott, hogy Nagy-Britannia vezető szerepet tölt be Ukrajna hadszíntéri és légi kapacitásainak bővítésében, és „ez az együttműködés folytatódik ma“.

„Találkozom barátommal, Rishivel“ – tette hozzá az ukrán államfő Rishi Sunak brit miniszterelnökre utalva. Zelenszkij Twitter-bejegyzése szerint a felek tartalmas megbeszéléseket folytatnak négyszemközt, illetve a küldöttségek részvételével.

Sunak londoni hivatala nem sokkal később kiadott tájékoztatásában közölte: a brit kormányfő a megbeszélésen megerősíti Zelenszkijnek, hogy Nagy-Britannia további több száz légvédelmi rakétát, illetve pilóta nélküli légi eszközt ad át Ukrajnának.

A Downing Street ismertetése szerint az utóbbiak között új, 200 kilométert meghaladó hatótávolságú támadó drónok is lesznek.

Ezeket az eszközöket London a következő hónapokban szállítja. A felszerelések segítik majd a várt ukrán katonai előrenyomulást az orosz erőkkel szemben – fogalmaz május 15-i, hétfői tájékoztatásában a brit miniszterelnöki hivatal.

London már a múlt héten bejelentette, hogy nagy hatótávolságú rakétákkal is ellátja az ukrán fegyveres erőket.

Ben Wallace védelmi miniszter a londoni alsóház képviselőinek adott tájékoztatásában elmondta: a brit védelmi tárca Storm Shadow típusú rakétákat szállít Ukrajnának. A gyártó által szolgáltatott adatok szerint e fegyvertípus hatótávolsága 250 kilométer.

Wallace ismertetése szerint ez a rakétatípus kizárólag hagyományos töltet szállítására alkalmas, nagy hatótávolságú precíziós eszköz, amely kiegészíti az Ukrajnának már korábban átadott hasonló fegyverek, köztük a HIMARS és a Harpoon rakéták nyújtotta védelmi képességeket.

A Downing Street hétfői tájékoztatása szerint a London által átadott katonai felszerelések hatékonyságát kiképzési programokkal és gazdasági támogatással is növelni kell.

A londoni kormányfői hivatal felidézi, hogy a brit fegyveres erők tavaly 15 ezer ukrán katonának nyújtottak hadszíntéri képességfejlesztő képzéseket.

Rishi Sunak miniszterelnök emellett nemrégiben bejelentette, hogy Nagy-Britannia új képzési programot dolgoz ki ukrán pilóták számára, ezzel is elősegítve, hogy Ukrajna új, NATO-szabványoknak megfelelő, F-16-os harci repülőgépekből álló légierőt építhessen ki – áll a Downing Street ismertetésében.

Brit hivatalos forrásból most tettek először konkrét említést arról, hogy Ukrajna F-16-os repülőgépeket kaphat.

A Downing Street hétfői tájékoztatásában úgy fogalmaz, hogy Nagy-Britannia a nyáron alapszintű repülési képzést indít ukrán pilótáknak, és London e programmal párhuzamosan együttműködésre törekszik „más országokkal“ F-16-osok szállítása érdekében.

Az ismertetés nem tér ki arra, hogy ezeket a repülőgépeket mely országok adnák át Ukrajnának és mikor. A brit királyi légierő (RAF) állományában nincsenek F-16-os harci repülőgépek.

Zelenszkij, aki legutóbb februárban járt Londonban, a brit parlament két házának tagjai előtt tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy Ukrajna harci repülőgépek formájában „szárnyakat kér“ szabadságának védelméhez.

A londoni miniszterelnöki hivatal azonban akkor még meglehetősen tartózkodó módon reagált Zelenszkij kérésére, hangsúlyozva: repülőgépek szállítása csak hosszú távú megoldásként jöhet szóba, és Ukrajnának most a rövid távon elérhető védelmi kapacitások megszerzésére van a legnagyobb szüksége.

(mti)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban