Na hlavný obsah

Bűnösnek találták a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt nevelőjét pedofil ügyben

Jogerősen 28 évi letöltendő börtönbüntetésre ítéltek szexuális és fizikai bántalmazás miatt a nevelőt.

Bűnösnek találták a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt nevelőjét pedofil ügyben
Böjte Csaba ferences szervezet, Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője Foto: MTI

Jogerősen 28 évi letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt nevelőjét, akit a gondjaira bízott gyermekek szexuális és fizikai bántalmazásában talált bűnösnek a marosvásárhelyi táblabíróság – közölte a Maszol.ro kolozsvári hírportál, a gyermekmentő hálózatot alapító és vezető Böjte Csaba ferences szerzetes Facebook-bejegyzésére hivatkozva.

A nevelőt 36 bűncselekmény elkövetése miatt állította bíróság elé az ügyészség. A vádirat szerint 2007 és 2017 között a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ és a kászonimpéri Szent Katalin Otthon nevelőjeként a rábízott fiúgyermekek közül kettőt megerőszakolt, tizenegyet szexuálisan bántalmazott, tízet megrontott, tizenhármat fizikailag bántalmazott, egynek pedig veszélyeztette a testi épségét. Több esetben azonos áldozatról van szó.

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban