Na hlavný obsah

Aknamentesítésben nyújtanna segítséget Szlovákia Ukrajnának

Zuzana Čaputová és Petr Pavel a háborús országban tett látogatásuk után arról beszéltek, hogy milyen segítséget tudnak nyújtani az újjáépítésben.

Aknamentesítésben nyújtanna segítséget Szlovákia Ukrajnának
Zuzana Čaputová szlovák államfő és cseh kollegája Petr Pavel egy megsemmisült ház előtt ukrajnai látogatásuk során. Foto: TASR/Martin Baumann

Szlovákia leginkább az aknamentesítésben nyújthatna segítséget Ukrajnának – jelentette ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök, miután hazatért ukrajnai látogatásáról, amelyen Petr Pavel cseh elnökkel együtt vett részt. A segítségnyújtás konkrét formájáról az államfő előbb Eduard Heger miniszterelnökkel és Jaroslav Nad védelmi miniszterrel akar egyeztetni.

„Az aknaszennyezés Ukrajnában hatalmas probléma. Leegyszerűsítve egy nap háború 30 nap aknamentesítést jelent“ – jegyezte meg Čaputová. Megjegyezte, ugyanakkor Ukrajna változik. Utcákat, utakat, hidakat és épületeket újítanak fel ott, ahol nem folynak harcok. Az államfő úgy véli, az újjáépítés a szlovákiai cégek és vállalkozók számára lehetőséget jelent a letelepedésre.

Az államfő ugyanakkor határozottan elutasítja az ukrajnai helyzet elferdítését. A szlovákiai embereknek, akik megkérdőjelezik, mi történik Ukrajnában, azt mondta, menjenek oda, és nézzenek a szenvedő emberek szemébe. Az elnök utalt a Szlovákiában zajló, az igazság és a valóság manipulálására irányuló masszív dezinformációs kampányra is.

Mindazonáltal továbbra is bízik a „nagylelkűségben, emberségben és szolidaritásban“, amelyet a társadalom jelentős része már eddig is tanúsított és továbbra is tanúsít Ukrajnával szemben. Az elnök szerint szó volt az Ukrajna európai uniós csatlakozásához szükséges reformokról is.

A péntektől vasárnapig tartó látogatásából hazatérő cseh elnök, Petr Pavel szerint Ukrajnában komoly lőszerhiány van, ami nemcsak a hatékony védekezésben korlátozza Kijevet, hanem abban is, hogy sikeres ellentámadást indítson az orosz megszállók ellen.

Az elnök közölte, hogy már keresik is annak a módját, hogy miként növeljék a lőszerszállítást saját forrásaikból, mert ugyan nagyon hatékony fegyvereket szállítanak az ukránoknak, ha ehhez csak minimális mennyiségű lőszert adnak, annak szerinte nincs értelme.

A szövetségesekkel is tárgyalni akar, mert Csehországgal ellentétben más országokban még van elég a régebbi, szovjet gyártmányú fegyverekben használatos lőszerből.

(tasr, telex)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban