Na hlavný obsah

Pellegrini szerint a Rázsochy kórházat állami, nem pedig uniós pénzből kellene építeni

A Rázsochy kórházat kénytelen lesz költségvetési pénzekből felépíteni az ország - állítja Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke. Eduard Heger megbízott kormányfő viszont kitart amellett, hogy a kórház az uniós helyreállítási terv keretében épülhet meg - fejtette ki Joj televízió április 20-i, csütörtök esti politikai műsorában vitázva Pellegrinivel, aki szerint a Heger-kabinet idején semmi sem épült az országban.

Foto: SITA

Eduard Heger megbízott kormányfő a JoJ televízió csütörtök esti vitaműsorában azt mondta, a pozsonyi Rázsochy kórházat az európai helyreállítási tervből finanszírozzák majd. Vitapartnere Peter Pellegrini a parlamenten kívüli Hlas-SD elnöke azonban úgy véli, az építkezést az állami költségvetésből kellene finanszírozni.

Pellegrini szerint a tervekkel ellentétben 2026-ra a kórház vázát sem sikerül felépíteni, a helyreállítási tervből pedig inkább az ország már létező kórházait kellene segíteni. A Hlas-SD elnöke úgy véli, a Heger kormány ideje alatt semmi sem épült az országban.

Eduard Heger azonban azt nyilatkozta, Szlovákia azon országok közé tartozik, amelyek a helyreállítási terv merítését illetően a legsikeresebbek.

Új pártja, a Demokrati felmérésekben elért eredményeiről Heger azt mondta, természetesen nem örül a számok láttán, de most elsősorban az ország irányításával van elfoglalva.

„Május elején szeretnénk elindítani a kampányunkat. Úgy gondolom, van mit kínálnunk a választóknak” – jelentette ki.

Hozzáfűzte, megtehette volna, hogy nem folytatja kormányfőként, hivatalnokkormányra hagyja az ország irányítását és a pártkampánnyal törődik, de ez nem lenne helyes.

Pellegrini viszont továbbra is hivatalnokkormány kinevezését szorgalmazza az előrehozott választásig, mert szerinte Heger nem tud megbirkózni az ország irányításával.

„Most a magas árak jelentik a legnagyobb problémát” – szögezte le a Hlas-SD elnöke.

Ezt támasztja alá az AKO ügynökség felmérése, melyet a Joj televízió megrendelésére készített. A lakosság 64 százaléka tartja a legnagyobb problémának az áremelkedéseket. Ezután következik az egészségügyi ellátás elérhetősége és a társadalmon belül tapasztalható egyre nagyobb agresszivitás.

Heger a drágulás kapcsán azzal érvelt, hogy az emberek több pénzt kapnak, mint az előző kormányok idején, példaként a gyereket nevelő családoknak adott magasabb támogatásokat hozta fel.

A Hlas-SD elnöke szerint a romló gazdasági helyzet főleg a nyugdíjasokat érintette, több ezer idős ember él a szegénységi küszöb szintjén.

A kormányfő válaszul kijelentette, a nyugdíjasok májusban megkapják az új anyagi támogatást, az úgynevezett szülői bónuszt. Pellegrini ellenvetése szerint ezt a pénzt nem kapják meg azok az idősek, akiknek nincsenek gyerekeik.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban