Na hlavný obsah

Szijjártó Péter : elegünk van a nyugatról érkező kritikákból

A magyar kormány háborúval kapcsolatos álláspontja egybecseng Donald Trump hétvégi beszédével.

Szijjártó Péter : elegünk van a nyugatról érkező kritikákból
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Foto: MTI

Hétfőn hosszú hónapokig tartó huzavona után a magyar parlament várhatóan ratifikálni fogja Finnország NATO-csatlakozását. A magyar kormány álláspontját a katonai szövetség bővítésével kapcsolatban a hétvégén Szijjártó Péter fejtette ki a nemzetközi közvélemény előtt az AP-nek adott interjújában.

Szijjártó az amerikai hírügynökségnek arról beszélt, hogy a kormánypárti képviselőknek elegük van abból, hogy a finn és svéd politikusok kritizálják a magyar belpolitikai döntéseket. A fideszesek aggályait szerinte elsősorban az váltotta ki, hogy a két ország politikai elitje rendkívül tiszteletlenül állt Magyarországhoz.

„Elfogadhatatlan az, amikor a finn és svéd politikusok megkérdőjelezik a magyar politikai rendszer demokratikusságát“ – magyarázta Szijjártó az interjúban.

A beszélgetésből az nem derült ki, hogy akkor végülis miért döntöttek úgy a kormánypárti képviselők, hogy megszavazzák a parlamentben Finnország csatlakozását, de Svédországét egyelőre nem. A múlt heti kormányinfón erre Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter is csak annyit mondott, hogy nem tudja, mi az oka annak, hogy továbbra sincs egységes álláspont a frakción belül Svédországgal kapcsolatban (pedig ennek a frakciónak ő is tagja), és szerinte a ratifikáció még tavasszal megtörténhet.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Szijjártó elismételte a kormány álláspontját, miszerint mielőbb békét kell kötni. Az ezzel a véleménnyel kapcsolatos leggyakoribb kritikát azzal utasította el, hogy egy azonnali tűzszünet nem feltétlenül jelentené azt, hogy Oroszország megtarthatja az elfoglalt ukrán területeket:

„A harcok leállítása, a tárgyalóasztalhoz ülés nem egyenlő azzal, hogy az ember elfogadja a status quót. Ha elkezdődnek a béketárgyalások, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy a határok a jelenlegi frontvonalak mentén fognak húzódni. Mi ezt a saját történelmünkből is jól tudjuk. A tűzszünetnek azonnal be kell állnia“ – mondta Szijjártó.

A politikus és a magyar kormány háborúval kapcsolatos álláspontja egybecseng Donald Trump hétvégi beszédével. A volt amerikai elnök első választási nagygyűlésén a texasi Wacóban arról beszélt, hogy ha elnök lenne, ő egyetlen nap alatt képes lenne véget vetni a háborúnak, és ezért üldözik őt a háttérhatalmak.

Szijjártó Péter az interjúban is említést tett Trumpról: kiemelte, hogy az ő elnöksége alatt sokkal harmonikusabbak voltak a kapcsolatok az Egyesült Államok és Magyarország között, ezért örülne neki, ha Trump visszakerülne az elnöki székbe.

„Sosem akart ránk erőltetni semmit. Sosem akart nyomást helyezni ránk, hogy változtassuk meg a családról alkotott véleményünket. Sosem akarta, hogy gondolkozzunk másképp a migrációról, a társadalmi kérdésekről“ – sorolta Szijjártó, de azt is hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem akar beleszólni az amerikai választásba, mert az ott élő emberek dolga, hogy eldöntsék, kinek az elnöksége alatt szeretnének élni.

Mindenesetre Szijjártó hasonló értékeket sorolt fel kormánya alappilléreiként, mint amilyenekhez Donald Trump is tartja magát:

„A magyar kormány egyértelműen jobboldali, kereszténydemokrata, konzervatív és hazafi. Ez azt jelenti, hogy szembemegyünk a fősodorral. És ha az ember szembehelyezkedik a liberális mainstreammel, de közben sikeres és választásokat nyer, azt a liberális mainstream nem tudja megerősíteni.“

Trump ugyanebben a témában így fogalmazott a hétvégén:

„Miközben a baloldali csőcselék szabadon garázdálkodhat az utcákon, gyilkolhat, fosztogathat, gyújtogathat és erőszakolhat, a hazafi, keresztény, konzervatív szülőket, az életpárti aktivistákat úgy üldözi az FBI és az igazságügyi minisztérium, mint a terroristákat.“

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban