Na hlavný obsah

Jóváhagyta a svéd parlament az ország NATO csatlakozásához szükséges a törvényjavaslatot

Jelentős többséggel hagyta jóvá a svéd parlament a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a skandináv állam csatlakozzon a NATO-hoz.

Jóváhagyta a svéd parlament az ország NATO csatlakozásához szükséges a törvényjavaslatot

Tobias Billström svéd külügyminiszter a szavazás előtt tartott hatórás parlamenti vita során azt mondta: „meggyőződése”, hogy Svédország a katonai szövetség teljes jogú tagja tud lenni még a júliusi vilniusi NATO-csúcsértekezlet előtt

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ha valamilyen okból kifolyólag országa mégsem tudna csatlakozni a szövetséghez, akkor a NATO nyitott ajtók politikája kérdőjeleződik meg. A 349 képviselőből álló svéd törvényhozás jelenlegi nyolc pártja közül csak a Baloldali Párt és a Zöld Párt képviselői szavaztak a javaslat ellen.

Aron Emilsson, a Svéd Demokraták képviselője, a parlament védelmi bizottságának elnöke történelminek és szükségesnek nevezte a csatlakozást.

Svédország a vele szomszédos Finnországgal együtt tavaly májusban, három hónappal az Ukrajna elleni orosz háború kezdete után adta be csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Bár a NATO tagállamainak jelentős része már ratifikálta a csatlakozási jegyzőkönyvüket, Magyarország és Törökországra hónapok óta tartó ellenállása továbbra sem tört meg

Az Egyesült Államok üdvözli Törökország előrelépését a finn NATO-csatlakozás ratifikációjában, és sürgeti Magyarországot a finn és a svéd NATO-csatlakozás folyamatának haladéktalan lezárására – közölte Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója pénteken.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban