Na hlavný obsah

„Nekem a nagyi volt az otthon” – Szekér Gergővel Puha József beszélget

A Nem rólunk szól március 18-án, a Hol jársz? március 25-én mutatkozik be A Dalban.

Március 11-én indult A Dal idei sorozata. A műsorfolyamban 2019 és 2021 után újra indul Szekér Gergő. Ráadásul két szerzeménnyel lesz jelen. A Hol jársz? címűt saját maga adja elő. A zeneszám komoly témát feszeget, eltűnt emberekről szól, a videóklipjében eltűnt személyek utolsó ismert mondatai olvashatók. Másik szerzeményét, a vidám témájú, a Tinder-ismerkedést boncolgató Nem rólunk szól címűt Gábor Márkó énekli a tévéműsorban. A párkányi születésű Szekér Gergővel Budapesten találkoztunk, a beszélgetés a március 12-i Pentatonban volt hallható.

A podcastből kiderül:

  • hogy a Madár, repülj! című dallal alaposan feladta magának a leckét,
  • hogyan, milyen szempontok alapján írta,
  • mi a köze a slágernek az édesanyja tragédiájához,
  • és miért vérzett el a nagy lehetőség küszöbén,
  • a tudatosság és az ad hoc megnyilvánulások szerepe,
  • hogyan érintette őt és szerzőtársát, Varga Viktor színész-rendezőt a 2021-es Hazatérsz rossz bemutatkozása a tévéműsorban,
  • melyek a fő munkái az éneklés mellett,
  • mi az a feladat, a társadalmi felelősségvállalás tükrében, amire már nemet mond,
  • hogy két zeneszámmal nevezett be az idei A Dalba,
  • hogyan talált rá Gábor Márkóra, a Nem rólunk szól című szerzeménye előadójára,
  • a Hol jársz? komoly mondanivalója,
  • mi az a mondat, amely keretbe foglalja a zeneszámot, amely olvasható a videóklipje végén,
  • hogyan alakult át a gondolkodása és a hite nagymamája halála óta,
  • mi a terve a nemrég készült egy nagylemeznyi dallal,
  • hol látja a jövőjét a zeneiparban, miután hátat fordít a színpadnak.

Szekér Gergő énekessel Puha József beszélgetett a Pentatonban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban