Na hlavný obsah

Hamran István távozik a rendőrségtől, ha Fico visszatér a hatalomba

A sajátjával összeegyeztethetetlennek tartja Robert Fico és a Smer-SD értékvilágát Hamran István országos rendőrfőkapitány, aki feltéve, hogy Fico pártja kormányja kerül, nem kíván sem rendőrfőkapitány lenni, sem iniformist ölteni.

Hamran István
Foto: TASR

Hamran István március 15-én, szerdán sajtótájékoztatón kijelentette, távozik a rendőrségtől, ha ismét Robert Fico kerül kormányra.

A Smer-SD értékvilágát nem tartja összeegyeztethetőnek a sajátjával.

„Ha ez az ember fogja irányítani a közügyeket a volt kollégáival, nem akarok rendőrfőkapitány lenni, sem egyenruhát hordani” – jelentette ki Hamran.

Az országos rendőrfőnök felszólította a demokratikus politikusokat, hogy álljanak ki a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozói mellett.

„Nekünk mindegy, milyen lesz itt a politikai elit. Nekünk elég, ha a rendőrség keze továbbra sem lesz megkötve, és nem rabolják el, ahogy azt Fico lehetővé tette.” – fogalmazott.

Hamran kritizálta Boris Kollárt is, amiért 2021 szeptemberében a NAKA nyomozóit „Čurilla-maffiájának” nevezte.

A NAKA nyomozóinak vizsgálatával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy szerinte nem a rendőrök, hanem a belügyminisztérium Felügyeleti Szolgálati Hivatala (ÚIS) részéről történt manipuláció.

(dennikN, Napunk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban