Na hlavný obsah

Írország törölné az alkotmányból a nőkre vonatkozó elavult passzusokat

Írországban minden alkotmánymódosítást népszavazással kell elfogadni

Írország törölné az alkotmányból a nőkre vonatkozó elavult passzusokat
Leo Varadkar ír miniszterelnök Foto: TASR

Írország novemberben népszavazást tervez azzal kapcsolatban, hogy töröljék az alkotmányból azokat az utalásokat, miszerint a nőknek otthon van a helye. A népszavazásról szóló kezdeményezést a nemzetközi nőnap alkalmából maga Leo Varadkar ír miniszterelnök jelentette be.

Az egykor mélyen katolikus országban az utóbbi években fontos kérdésekben módosították a már 86 éves alkotmányt, de miközben nagy többséggel eltörölték az abortusz tilalmát, illetve engedélyezték az azonos neműek házasságát, a nők társadalomban betöltött szerepére vonatkozó utalások továbbra is az alkotmányban maradtak.

„A nő otthon, háziasszonyként olyan támogatást nyújt az államnak, mely nélkül a közjó nem létezhet. Az állam elismeri, hogy az anyákat semmilyen gazdasági szükségszerűség sem kötelezheti arra, hogy otthoni kötelességeik elhanyagolása mellett munkába álljanak“ – írja az ír alkotmány 41. cikkének 2-ik bekezdése.

Egy úgynevezett polgári közgyűlés, azaz egy, a lehetséges alkotmánymódosítások megvitatására szolgáló fórum már 2021-ben javaslatot tett, hogy töröljék az ír alkotmányból a nőkre vonatkozó efféle utalásokat, de akkor nem került napirendre a kérdés. 

A Reuters emlékeztet: Írországban minden alkotmánymódosítást népszavazással kell elfogadni, Leo Varadkar ír miniszterelnök pedig szerdán, a nemzetközi nőnap kapcsán közölte: „A kormány népszavazást tervez egy alkotmánymódosítás miatt, mellyel rögzítjük a nemek közötti egyenlőséget, és eltöröljük a rég elavult, »a nőnek otthon van a helye« passzust.“ Varadkar hozzátette, hogy szerinte a nők túl sokáig részesültek hátrányos megkülönböztetésben otthon és a munkahelyeiken egyaránt, túl sokáig tárgyiasították őket, vagy éltek félelemben a családon belüli és nemi erőszakkal szemben.

(hu.euronews.com)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban