Na hlavný obsah

Hamran: Egy konkrét személy után nyomozunk Jančkárová megfenyegetése ügyében

Egy konkrét gyanúsított után nyomoz a rendőrség Marta Jančkárová, a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) szerkesztője elleni fenyegetések ügyében – közölte Hamran István országos rendőrfőkapitány a parlament kulturális és médiabizottságának rendkívüli ülésén.

Hamran István
Foto: TASR

Egy konkrét gyanúsított után nyomoz a rendőrség Marta Jančkárová, a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) szerkesztője elleni fenyegetések ügyében – közölte Hamran István országos rendőrfőkapitány a parlament kulturális és médiabizottságának rendkívüli ülésén. Megerősítette azt is, hogy a szerkesztőn kívül a veszélyes fenyegetés másik célpontja Zuzana Čaputová köztársasági elnök.

„Bizonyos információk és bizonyítékok konkrét gyanúsítottra utalnak. Természetesen büntetőeljárás indul az ügyben. Egy konkrét személy után nyomozunk, akiről azt gyanítjuk, hogy ő áll az egyik ilyen fenyegetés mögött“ – mondta Hamran az RTVS szerkesztője elleni fenyegetések ügyével kapcsolatban.

A rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint három ügyben folyik büntetőeljárás. Az ügyben a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomoz.

„Saját hatáskörömben döntöttem így, mivel újságírók érintettek. Úgy gondolom, véget kellene már vetni az újságírók ellen irányuló erőszaknak, mert tudjuk, mi történt ebben az országban, és nem szeretném, ha ez megismétlődne“ – mondta Hamran.

A rendőrfőkapitány hozzátette, olyan kapcsolattartási és kommunikációs pontokat fognak létrehozni a régiókban, amelyek nagyobb védelmet fognak garantálni az oknyomozó újságírók számára.

Viliam Karas megbízott igazságügyi miniszter a büntetőpolitika reformjának tervezetéről tájékoztatott. Elmondta, hogy már a kormány elé kerültek a Büntető Törvénykönyv módosítására vonatkozó javaslatok. Ez nemcsak az újságírókat, hanem az orvosokat és az egészségügyi nővéreket is érinteni fogja. Elmondta például, hogy szigorúbban fogják venni a rágalmazás bűncselekményét

„Foglalkozunk az újságírók zaklatásának kérdésével, módosítjuk a rágalmazás bűncselekményének tényállását, vizsgáljuk a felbujtás kérdését, az egyes személyek, köztük az újságírók lakása előtti gyülekezésre buzdító felhívásokat, továbbá például az orvosok elleni támadások kérdését“ – tette hozzá.

A bizottsági ülésre meghívták a közmédia vezérigazgatóját, Ľuboš Machajt, az RTVS hír- és publicisztikai osztályának vezetőjét, Anna Sámelovát, valamint a kulturális minisztérium államtitkárát, Radoslav Kutašt.

Ľuboš Blaha, a Smer-SD parlamenti képviselője visszautasította az RTVS szerkesztője elleni fenyegetések vádját, és tagadta, hogy a Smer-SD-t terhelné ezért a felelősség. Arról beszélt, hogy Jančkárová, és az RTVS vezetősége is kudarcot vallott, és sérült a demokratikus vitához való jog.

Sámelová azt mondta, az RTVS álláspontja változatlan.

„Azért maradt üres az egyik szék, mert a dramaturgia nem volt hajlandó fogadni egy hívatlan vendéget egy olyan műsorban, ahová másvalakit hívtunk meg“ – fogalmazott.

Az RTVS kiáll Jančkárová mellett, aki Sámelová szerint mindent megtett, hogy konstruktív vitapartnere legyen Jaroslav Naď megbízott védelmi miniszternek. Szerinte a műsor kiegyensúlyozott és pártatlan volt. Hozzátette, az RTVS mindig igyekszik megállapodni a politikai pártokkal, hogy a műsorba olyan vendégeket hívjanak meg, akiknek nincs személyes konfliktusok egymással, és mindent megtesznek, hogy a vita hasznos legyen a nézők, illetve a hallgatók számára.

A bizottsági ülést több mint 4 óra után berekesztették. Az újságírók elleni támadások elítéléséről szóló, különösen a közvéleményt befolyásoló politikusokkal kapcsolatos állásfoglalást nem fogadták el, mert nem volt jelen elég bizottsági tag.

Kristián Čekovský, a bizottság elnöke azt mondta, a politikusoknak nem szabadna gyűlöletet szítaniuk és célponttá tenniük az újságírókat. Az állásfoglalásban arra is fel akarják szólítani a kormányt, hogy további jogszabályi változtatásokat terjesszen elő a médiakörnyezet javítása és az újságírók védelmének erősítése céljából. Elfogadására a bizottság következő ülésén kerülne sor, de azt nem tudta megmondani, hogy mikor ülésezik újra.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban