Na hlavný obsah

Támogatja a Dunamente Nemzeti Park létrehozását, de tájékoztatást kér Nagyszombat megye

Nagyszombat megye helyesli a Dunamente Nemzeti Park létrehozására vonatkozó tervet, melyet Ján Budaj megbízott környezetvédelmi miniszter és parlamenti képviselők egy csoportja javasolt, ugyanakkor a helyi önkormányzatoknak egyelőre nincsenek információik a részletekről. Az ország 10. nemzeti parkja a Pozsonyi, Szenci, Dunaszerdahelyi, Komáromi és az Érsekújvári járás területét is érintené.

Ján Budaj
Foto: TASR

Nagyszombat megye helyesli a Dunamente Nemzeti Park létrehozására vonatkozó tervet, melyet Ján Budaj megbízott környezetvédelmi miniszter és parlamenti képviselők egy csoportja javasolt, ugyanakkor a helyi önkormányzatoknak egyelőre nincsenek információik a részletekről – jelentette ki Berényi József megyei alelnök.

„Az embereknek kérdéseik vannak, tudni szeretnék, milyen hatásai lesznek ennek. Mi is védeni akarjuk a természetet, és a lépés az idegenforgalomra is kedvező hatással lesz, de bizonyos korlátozásokkal is számolni kell” – jelentette ki Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere.

A megye ezért kihelyezett ülést kezdeményezett. Ez lenne a 10 nemzeti park az országban.

A kormánynak 2024 március végéig kellene nemzeti parkká nyilvánítania a területet, amely érinti a Pozsonyi, Szenci, Dunaszerdahelyi, Komáromi és az Érsekújvári járás területét.

A nemzeti parkot részben európai uniós támogatásokból hoznák létre.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Régió rovatban