Na hlavný obsah

A széttáncolt cipellőt büszkén viselő Dobsa Fodor Mónika

Ahogy férje és társa Dobsa Tamás mondaná róla, a Kuttyomfitty társulat szebbik fele mesél ezúttal őszintén önmagáról, a nőiességről, önazonosságról, sebekről és kapott vagy éppen örökölt traumákról.

Mindig vonzotta a színház, a színpad, a tánc, a zene. Vágyott oda, de nem hitte el maga sem, hogy egyszer majd úgy táncolhat, úgy állhat a színpadon, hogy elhiggye van számára hely. Óriási munka van amögött, hogy Mónika ma az legyen, aki.Táncolt a frissen alakult Ifjú Szivekben, és igazán különleges életet tudhat a magáénak hatalmas élettapasztalattal. Mónikával nem volt nehéz egymásra hangolódni. Bár elmondása szerint nincs benne tanító szándék, nem akar pedagógus lenni, mégis azt gondolom, hogy a története, hogy ki is ő, sokunk számára lehet példaértékű, tanulságos.

 Egyebek mellett az „önmegmunkálásról“ is szó lesz, de a mai adásban továbbá hallhatnak a következőkről:

  • Hogyan határoz meg a gyermekkorunk?
  • Terhek, amiket cipelünk, de hogyan szabaduljunk meg tőlük
  • Mi van akkor, ha valahogy sose vagyunk pont annyi évesek, amennyinek valaki szerint lennünk kellene, vagy olyanok, amilyenek mások szerint kellene lennünk?
  • Szülés utáni seb sok-sok évvel későbbi gyógyítása lelkileg és testileg
  • Mit jelent Mónika számára a női lét?

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban