Na hlavný obsah

Babaház: a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka Komáromban

Február 10-étől Henrik Ibsen Babaház (Nóra) című drámájával vendégszerepel a Miskolci Nemzeti Színház Komáromban.

Babaház: a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka Komáromban
Foto: Komáromi Jókai Színház

Az előadást bérletben kínálja nézőinek a Jókai Színház. A február 10-ei komáromi bemutatót (Premier bérlet) követően Béres Attila rendezése február 11-én, 12-én, 16-án, 17-én, 18-án és 19-én tekinthető meg. Jegyek korlátozott számban még kaphatók.

Nóra és Helmer házasok. Szeretik egymást. Mindenük megvan: pénz, pozíció, gyerekek, bár a pénz és a pozíció inkább Helmeré, Nórának maradnak a gyerekek. Amikor Helmer tudomására jut egy régi bűn, amit Nóra – férje érdekében – elkövetett, a megértés legcsekélyebb szándéka nélkül taszítja el a feleségét magától. Nóra ekkor jön rá, hogy házassága nem igazi szövetség, ő maga pedig csupán díszes keret férje portréján. Összecsomagol, és gyerekeit hátrahagyva elhagyja a családját.

Ennyi a történet, amit Ibsen 1879-ben megírt. A polgári közönség felháborodott, a női emancipáció hívei lelkesedtek. Európa-szerte vitáktól volt hangos a sajtó és a színházi nézőtér. Elhagyhatja-e egy anya a gyermekeit? Mit vár el a társadalom egy nőtől és mit bocsájt meg egy férfinak? Inkább nők és férfiak vagyunk, női és férfiszerepekkel, vagy elsősorban emberek és egyenlők?

A világ szerencsére változott a Nóra ősbemutatója óta, és Ibsen kérdésfelvetése is jócskán megelőzte a saját korát. De vajon a mi korunk meghaladta-e már Ibsent?

Szereplők:

Helmer: Görög László  (Jászai-díjas)
Nóra: Czakó Julianna
Rank doktor: Gáspár Tibor (Jászai-díjas, Érdemes Művész)
Kristine Linde: Edvi Henrietta
Krogstad: Fandl Ferenc
Helmerék gyermekei: Csicsatkó Gergő, Szegezdy Emma, Szegezdy Hédi
Díszlettervező: Horesnyi Balázs (Jászai-díjas, Érdemes Művész)
Jelmeztervező: Pilinyi Márta
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara

Rendező: Béres Attila

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Kultúra | Tudomány rovatban