Na hlavný obsah

Még idén bevezetésre kerülhetnek a testkamerák      

A Szlovák Belügyminisztérium 192 testkamerát vásárolna a rendőrség számára, még idén szeretnék bevezetni őket.

Még idén bevezetésre kerülhetnek a testkamerák      

A Belügyminisztérium egy kísérleti projekt részeként 192 testkamera beszerzését tervezi a rendőrök számára, beleértve a tartozékokat és a kamerák felvételének a minisztérium információs rendszerében való tárolására szolgáló informatikai eszközöket is. A rendőrök még ebben az évben megkaphatják az új felszerelést. A rendőrség arra számít, hogy a kamerák telepítése hozzájárul a köz bizalmának elmélyítéséhez.     

„Jelenleg a közbeszerzési dokumentumok előkészítését véglegesítjük, amelyet néhány héten belül ki kell írni, hogy a rendőrök már idén használhassák a felszerelést a razziák során. Becsléseink szerint a közbeszerzési eljárás legalább négy hónapot vesz majd igénybe“ – közölte a tárca.

A kamerákat elsősorban a rohamrendőrség és a közlekedésrendészet, valamint a határ- és idegenrendészeti egységek fogják használni. A rendőrség tevékenységét a nyilvánossággal való interakció során rögzítik, különösen akkor, amikor a hatósági beavatkozások folyamán rendőri jogköröket alkalmaznak. „A rendőri tevékenység dokumentálásának ez a formája nagyon erős korrupcióellenes hatással bír. Másrészt a rendőrök védelme szempontjából is fontos, mert beavatkozásuk utólag megkérdőjelezhető nemcsak annak kivitelezése miatt, hanem például az esetleges tétlenségük miatt is“ – magyarázta a sajtóosztály.

A kamerák bevezetését a rendőri akciók során már a belügyminisztériumban is szorgalmazták, még Jana Dubovcová korábbi jogvédő és utódja, Mária Patakyová. Ennek oka a roma településeken végrehajtott számos rendőrségi házkutatás volt, például 2013-ban a Szepsi melletti Bodollón vagy 2015-ben a nagymihályi járásban található Füzesér faluban. A Közbeszerzési Hivatal az átláthatóság és a költséghatékonyság súlyos hiányosságai miatt törölte az előző vezetés által előkészített, kamerarendszerekre vonatkozó pályázatot. A minisztérium jelenlegi vezetése már 2021 decemberében megkezdte az előkészítő piaci konzultációkat a testkamerák beszerzéséről.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban