Na hlavný obsah

Bővítik az Irán elleni szankciókat

Az EU külügyminiszterei megszavazták az Irán elleni szankciók bővítését

Bővítik az Irán elleni szankciókat
Illusztrációs felvétel Foto: TASR/AP

Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei megszavazták az Irán elleni szaknciók listájának bővítését – jelentette be az Európai Unió Tanácsának svéd elnöksége. A több mint 30 személyt és néhány közjogi méltóságot érintő szankciók bővítéséről az iráni kormány kegyetlen tüntetésekkel szembeni fellépése miatt döntöttek, a kormányellenes tüntetések során ugyanis már több, mint 500 tüntető vesztette életét, és közel 19 ezren kerültek börtönbe. Az Európai Unió elítéli azt az erőszakot, melyet az iráni kormány alkalmaz a békés, fegyvertelen tüntetőkkel szemben, így az új szankciós csomag is kizárólag azokat érinti, akik ezt az elnyomást támogatják – olvasható a svéd elnökség közösségi oldalán. A közel-keleti országban szeptember óta folyamatos kormányellenes tüntetések zajlanak, melyek azután kezdődtek, hogy egy fiatal kurd nőt a nőkre vonatkozó szigorú öltözködési szabályok megszegése miatt őrizetbe vett az erkölcsrendészet, a brutális bánásmód miatt pedig életét vesztette. (sme)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban