Na hlavný obsah

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel

Érvénytelen lett a népszavazás, közös együttműködésről egyeztet a Szövetség és a Magyar Fórum, a főügyész pedig ismét elővette a hírhedt 363-as paragrafust.

Érvénytelen lett a népszavazás, a választópolgárok csupán 27 százaléka járult az urnákhoz szombaton. A szavazók 97,5 százaléka karikázta az igen választ, 1,5 százalék pedig a nemet, a leadott szavazatok 1 százaléka pedig érvénytelen volt.

Közös együttműködésről egyeztet a Szövetség és a Magyar Fórum, Forró Krisztián kijelentette, hogy jelöltlistájukra vehetik a Magyar Fórum tagjait. Simon Zsolték egy közös választási párt megalapítására törekszenek.

A főügyész ismét elővette a hírhedt 363-as paragrafust, ezúttal Martin Borguľa a Sme rodina képviselője ellen szüntette meg a képviselő ellen folyó eljárást Maroš Žilinka, a főügyész szerint ugyanis nem teljesültek a vádemelés feltételei. Borguľát azzal gyanúsították, hogy 2018-ban le akarta fizetni a NAKA egyik nyomozóját.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban