Na hlavný obsah

Megszüntette a Martin Borguľával szembeni eljárást a főügyész

A 363-as paragrafust alkalmazva megszüntette az eljárást Martin Borguľa a Sme rodina képviselője ellen Maroš Žilinka, a főügyész szerint ugyanis nem teljesültek a vádemelés feltételei. Borguľát azzal gyanúsították, hogy 2018-ban le akarta fizetni a NAKA egyik nyomozóját.

Martin Borguľa
Foto: TASR

Maroš Žilinka főügyész a 363-as paragrafust alkalmazva megszüntette az eljárást Martin Borguľa a Sme rodina parlamenti képviselője ellen. Döntését Žilinka azzal indokolta, hogy nem teljesültek a vádemelés feltételei.

Martin Borguľát azzal gyanúsították, hogy még 2018-ban 50 ezer euróval akarta lefizetni a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozóját, hogy az ne folytassa ellene az eljárást, amely szerint befolyásolta a Pozsonyi Vízművek (BVS) közbeszerzéseit.

Eduard Heger megbízott kormányfő ennek kapcsán közösségi oldalára azt írta, a kormánykoalíció legnagyobb hibája az volt, hogy főügyésszé választotta Maroš Žilinkát.

Maroš Žilinkát 2020 decemberében választotta meg a parlament legfőbb ügyésszé. A plénumban jelenlevő 147 képviselőből 132 támogatta. A főügyészt már hosszabb ideje több kormánypárti képviselő is bírálja.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban