Na hlavný obsah

Holtan találtak 4 embert egy nagymihályi lakásban

Két felnőtt és két gyermek holttestét találták meg a rendőrök. A történtek kapcsán Eduard Heger kormányfő is részvétét fejezte ki.

Foto: TASR

Január 17-én, kedden kora este 4 holttestet találtak egy nagymihályi lakásban – tájékoztatott a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője, Lenka Ivanová.

Segélyhívás érkezett, a rendőrök a helyszínre vonultak, a lakásban 2 felnőtt és 2 gyerek holttestét találták meg a rendőrök.

„A városban azonnal elkezdtek terjedni a találgatások arról, hogy mi történt, és hogy a gyilkos esetleg még mindig szabadon járkál. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy nem kell félni ilyesmitől, a nyomozás eddigi eredményei szerint családi tragédia történt“ – mondta a szóvivő. Hogy mikor, hogyan, milyen körülmények között és miért, azt egyelőre még vizsgálják.

Ivanová megjegyezte, hogy egy ilyen tragédia dokumentálása rendkívül nehéz és hosszadalmas folyamat. A rendőrök hajnalig dolgoztak a helyszínen, hogy biztosítsák a nyomokat és rögzítsék a bizonyítékokat, majd ezeket törvényszéki vizsgálatnak vetik alá.

„Az ilyen ügyek kivizsgálásának megvan a meghatározott menete, ez pedig egy rendkívül kényes ügy, és bármilyen információ nyilvánosságra hozatala meghiúsíthatja vagy akadályozhatja a nyomozást“ – mondta Ivanová, majd hozzátette, ha olyan információ kerül napvilágra, amely nyilvánosságra hozható, arról – amint azt a nyomozati körülmények lehetővé teszik – tájékoztatni fognak.

A helyszín átvizsgálása után a rendőrség gyilkosság ügyében bűnügyi nyomozást indított.

Eduard Heger megbízott miniszterelnök a közösségi hálón tett bejegyzésében sajnálatát fejezte ki a nagymihályi tragédia kapcsán.

„Sajnálatomat fejezem ki a tegnap esti nagymihályi tragédia miatt“ – írta Eduard Heger, és részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Régió rovatban