Na hlavný obsah

Vízellátási infrastruktúra kiépítésére kaphatnak támogatást a községek

A pályázatra az önkormányzatokon kívül társulások is pályázhatnak.

Vízellátási infrastruktúra kiépítésére kaphatnak támogatást a községek
Foto: TASR/Dano Veselský

Vízellátási infrastruktúra kiépítésére kaphatnak támogatást a községek a Környezetvédelmi Alaptól – tájékoztatott Tamara Lesná, az alap kommunikációs osztályának vezetője.

„Most hozzuk nyilvánosságra a támogatási feltételeket, az egyikre azok a 2000 lakosnál kisebb települések pályázhatnak, amelyek legalább részben környezetvédelmi területen fekszenek, a másikra minden 2000 lakosnál kisebb település” – magyarázta Lesná.

Nemcsak önkormányzatok, hanem társulások is pályázhatnak. „A településnek nyújtható támogatás felső határa 3 millió euró, társulásoknál 6 millió” – tette hozzá. Emellett vízmegtartó megoldások kivitelezésére 100 ezer eurós támogatást nyújthat az alap.

A feltételek között szerepel az 5 százalékos önrész, de ehhez is lehet segítséget kérni, az alap hitelt nyújt a teljes futamidőre 0,1 százalékos fix kamattal. A környezet minőségének javítását célzó egyéb tevékenységekre is felhasználható a hitel.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban