Na hlavný obsah

Heger: meg kell védenünk a demokráciát

Emlékeztetett az előző kormányok ügyeire, figyelmeztetett Fico és Pellegrini esetleges hatalomba való visszatérésére, ill. aláhúzta az EU és NATO-tagság fontosságát.

Foto: TASR

Az önálló Szlovák Köztársaság megalakulásának 30. évfordulóján a demokráciát kell megvédenünk, és meg kell teremtenünk a fejlődéséhez szükséges helyzetet – mondta Eduard Heger (OĽANO) megbízott miniszterelnök a TASR hírügynökségnek adott interjújában. Emlékeztetett az előző kormányok ügyeire, és figyelmeztetett, hogy a Smer-SD esetleg visszatérhet a hatalomba. Egyúttal kiemelte Szlovákia európai uniós és NATO-tagságának fontosságát.

„Most, amikor az önálló Szlovákia megalakulásának 30. évfordulóját ünnepeljük, olyan helyzet van, amikor meg kell védenünk a demokráciát és meg kell teremtenünk a fejlődés feltételeit“ – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Figyelmeztetett, hogy Robert Fico (Smer-SD) és Peter Pellegrini (Hlas-SD) visszatérhet, esetleg a szélsőségesekkel együtt. „Tudjuk, mi következik ebből, tapasztaltuk“ – mondta, és emlékeztetett Iveta Radičová kabinetjének bukására és az azt követő évekre, amikor a Smer-SD kormányzott.

Az önálló Szlovák Köztársaság megalakulása és Csehszlovákia felbomlása kapcsán a miniszterelnök úgy fogalmazott, ez egyedi dolog volt. Az ország békés szétválását – mondta – a világ számos vezető politikusa nagyra értékeli. Heger hozzátette, az önálló Szlovákia nehezebb helyzetből indult, aminek oka az ország ipara, valamint az volt, hogy Szlovákia szorosan összefonódott Csehországgal.

„Dolgozni kellett a felzárkózáson, ki kellett alakítanunk azokat az intézményeket, amelyeknek addig Prágában volt a központjuk. Kemény munka volt“ – fogalmazott, és hozzátette, át kellett alakítani az ipart is. Emlékeztetett a Vladimir Mečiar kormánya alatti „vadprivatizációra” is.

Megjegyezte, hogy Szlovákia majdnem lemaradt a NATO- és az európai uniós csatlakozásról. Hozzátette, hogy az EU-tól sok forrást kaptunk az ország újjáépítésére, de állítása szerint a korábbi Smer-SD-kormányok olyan rendszert hoztak létre, amely révén ezeket a pénzeket részben elsikkasztották. Ezt nagy veszteségnek nevezte, de hozzátette, úgy gondolja, az uniós forrásoknak köszönhetően sikerült emelni az életszínvonalat Szlovákiában. Kiemelte az euróövezethez csatlakozás fontosságát is.

Heger hozzátette, az Ukrajna elleni orosz invázió kapcsán beigazolódott a NATO-tagság ereje. Véleménye szerint az előző kormányok elhanyagolták az ország védelmét is. Rámutatott a légtérvédelem és a szárazföldi csapatok elavult felszerelésére. „Ezért fektet a jelenlegi kormány olyan nagy hangsúlyt az új berendezések beszerzésébe“ – tette hozzá.

Heger hangsúlyozta, hogy NATO-tagságunknak köszönhetően partnereinkkel közösen tudtuk beszerezni Szlovákia védelmére a legmodernebb felszerelést. A kormányfő rámutatott, ha önállóan akarnánk beszerezni ezeket, évekig kellene takarékoskodnunk.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban