Na hlavný obsah

Sólymos: Ez a kormány már rég elvesztette a választók bizalmát

Feltétlenül előrehozott választásra van szükség, ami után stabil és hozzáértő kormány alakulhat, mondta a Szövetség OT-elnöke.

Foto: TASR

Ez a kormány már rég elvesztette a választók bizalmát. Feltétlenül előrehozott választásra van szükség Szlovákiában, ami után stabil és hozzáértő kormány alakulhat – jelentette ki Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke.

„Függetlenül a mai szavazástól a kormány már rég eljátszotta az emberek bizalmát, és sosem lesz képes visszaszerezni azt” – tájékoztatott Sólymos László állásfoglalásáról a Szövetség szóvivője, Magdeme Klára.

A párton belül működő Híd-platform vezetője, Rigó Konrád szerint a választás halogatásával csak tovább romlik a társadalmi helyzet.

„A gyerekeink jövőjével hazardíroznak, csak hogy még egy évig hatalmon maradhassanak. Ezzel éppen azoknak adnak még több időt, akik ellen állítólag minden erejükkel harcolnak. Itt az idő távozni, egy új kezdet reményében” – szögezte le Rigó Konrád.

A szavazás elhalasztása Sólymos szerint a választókkal szembeni tiszteletlenség és a hatalmi arrogancia megnyilvánulása, és szintén csak azt igazolja, hogy az egyetlen megoldás az előrehozott választás.

„Felszólítjuk a kisebbségi kormányt, hogy ne hazardírozzon az ország jövőjével, vessen véget az agóniának és időhúzás helyett minél hamarabb kezdjen tárgyalásokat az előrehozott választás kihirdetéséről. Ha ezt képtelen megtenni, annak mindannyian, az egész ország fogja a kárát látni” – jelentette ki Sólymos.

A parlamentnek december 13-án, 11 órakor kellett volna szavaznia a kormány elleni bizalmatlansági indítványról, ám a szavazást végül december 15-én, 17 órára halasztotta a plénum.

A vonatkozó ügyrendi javaslatot az OĽANO frakcióvezetője, Michal Šipoš terjesztette elő. Az indoklás szerint további teret kell biztosítani a válságkezelésnek, így az esetleges előrehozott választással kapcsolatos tárgyalásoknak is.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban