Na hlavný obsah

„Az igazi életünk ellopták” – Kálmán Károly Carlóval Puha József beszélget

A MontaCarlo tizenhárom év után jelentkezett új nagylemezzel.

A dunaszerdahelyi járásbeli Vásárútról még a nyolcvanas években indult Klinika zenekarban megismert Kálmán Károly Carlo másik együttese a MontaCarlo, amelyet Hegedűs Istvánnal és Takács Jozzy Józseffel alkot. A trió idén nyáron jelentette meg a második, a 2009-es elsővel összehasonlítva komolyabb szövegvilágú stúdióalbumát. A Mást vártál című korongon tíz szerzemény hallható, amelyek közül hármat már ismerhettünk, a többi vadonatúj.

A podcastből kiderül:

  • miért számít zenekarnak a MontaCarlo,
  • mi történt az együttessel az elmúlt tizenhárom évben,
  • mit lehet tudni az új lemez tíz daláról,
  • hogyan jött az együttműködés Korpás Évával,
  • miért kapott fejmosást a műsorvezető,
  • és mit hallott félre,
  • miért nem tudja Carlo a napi dolgait dalba foglalni,
  • hogyan viszonyul az ellentmondásokhoz,
  • miért kellett áthangszerelni a Klinika néhány zeneszámát,
  • s itt-ott még a szövegbe is belenyúlni,
  • Carlo miért hobbizenész,
  • és miért hobbiborász.

Kálmán Károly Carlóval, a MontaCarlo frontemberével Puha József beszélgetett a Pentatonban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban