Na hlavný obsah

Szabadlábon védekezhet Pozsony-Újváros volt polgármestere

A magát ártatlannak valló Rudolf K. volt polgármestert kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.

Szabadlábon védekezhet Pozsony-Újváros volt polgármestere
Foto: TASR

Rudolf K., Pozsony-Újváros volt polgármestere továbbra is szabadlábon védekezhet – döntött hétfőn a Legfelsőbb Bíróság (NS), és elutasította a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyészének panaszát a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) korábbi döntése ellen.

A volt polgármestert kenőpénz elfogadásával gyanúsítják. Az ügyész indítványozta előzetes letartóztatásba helyezését. Ezt olyankor alkalmazzák, ha fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított befolyásolhatja a tanúkat, a szakértőket vagy a többi gyanúsítottat, illetve akadályozhatja a nyomozást.

Mindkét bíróság megállapította, hogy a gyanú megalapozott, de nem találtak okot az előzetes letartóztatásba helyezésre. „A bűnösség vagy az ártatlanság kérdését nem vizsgáltuk“ – hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnöke.

A rendőrség gyanúja szerint 2022 szeptemberében Rudolf K. közvetítőkön keresztül 150 ezer euró kenőpénzt kért egy befektetőtől azért, hogy a pozsonyi Kramáren, a Vlárska övezetben kiadja a határozatot két lakóház építéséének ügyében.

„Ártatlannak érzem magam, nem kértem kenőpénzt“ – ismételte meg Rudolf K. a Legfelsőbb Bíróságon, és hozzátette, nincs ok arra, hogy őrizetben tartsák.

Miután meggyanúsították, Rudolf K. lemondott polgármesteri tisztségéről, amit nem sokkal hivatali idejének lejárta előtt jelentett be.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban