Na hlavný obsah

Eduard Hegert Tallinnban fogadta pénteken Kaja Kallas észt miniszterelnök

A miniszterelnök szerint azt Észtországban bevált digitalizációval időt és energiát lehetne megspórolni.

Eduard Hegert Tallinnban fogadta pénteken Kaja Kallas észt miniszterelnök
Eduard Heger (b) szlovák kormányfő és észt kollegája Kaja Kallas (j) Foto: TASR/Jakub Kotian

Szlovákia szeretné elmélyíteni az együttműködést Észtországgal a digitalizáció és az oktatás területén – jelentette ki tegnap Eduard Heger (OĽaNO) Tallinnban.

„Az együttműködés már létezik, de szeretnénk elmélyíteni, hogy Szlovákia a lehető legtöbbet profitálhasson belőle. Az oktatás olyan terület, ahol még jobban ki lehetne használni a digitális technológiákat“ – fogalmazott.

Hozzátette, Észtország kiváló példa, hogyan működhet az egész. Például szinte az egész lakosság elektronikus úton készíti az adóbevallását. “A digitalizációval időt és energiát lehet megtakarítani” – mondta a kormányfő.

A pénteki tallinni találkozójukon egyetértettek az orosz agresszió ellen védekező Ukrajna további támogatásában. „Beszélnünk kell a biztonsági és védelmi kérdésekről és az egységes fellépésről” – jelentette ki Heger, hangsúlyozva, hogy Észtország határos Oroszországgal. Az észt kormányfő rámutatott, hogy országát nemcsak a háború hatásai érintik érzékenyen, hanem kibertámadásoknak és hibrid hadviselésnek van kitéve.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban