Na hlavný obsah

„Sose hallgattam vidám zenét” – Dunai Gergővel Puha József beszélget

Együttese az első nagylemeze megjelentetésére készül.

A Beneath My Skin a tavalyi A Dalban vált ismertté – az Ébredj! című szerzeménye két kört ment a versenyben, az elődöntő volt a végállomása. A dark pop-rock-metált játszó zenekar azóta feltűnt az X-Faktorban is, ahol az első élő show-ban esett ki. Dunai Gergő énekes elmondása szerint korábban nem szimpatizáltak az ilyen zenei tévéműsorokkal, kínosnak, megjátszottnak tartották ezeket, azonban be kellett látniuk, hogy manapság, a koronavírus-járvány árnyékában a legfontosabb utat jelentik a közönség felé. Ennek ellenére már nem terveznek újabb nevezést.

A podcastből kiderül:

  • mi újság a pandákkal,
  • miért a Linkin Park és a Thirty Seconds to Mars az énekes nagy kedvence,
  • milyen zene inspirálja a többieket,
  • a különböző zenei ízlésekből hogyan alakul ki a Beneath My Skin zenéje,
  • honnan ered az együttes neve,
  • mit adott nekik A Dal és mit az X-Faktor,
  • miért dolgozták át Billie Eilish és Khalid közös, Lovely című dalát,
  • milyen átdolgozások szerepelnek még a repertoárjukban,
  • miért borús, depressziós a szövegviláguk,
  • miért nem hallgatnak magyar nyelvű zenét,
  • milyen lesz a készülő nagylemezük,
  • hogyan találtak egymásra Somogyvári Dániel producerrel,
  • miért kacérkodnak a külföldre költözés gondolatával.

Dunai Gergővel, a Beneath My Skin énekesével Puha József beszélgetett a Pentatonban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban