Na hlavný obsah

Hetven éve alapították a Magyar Területi Színház első társulatát

Október 1-én azaz 70 évvel ezelőtt Komáromban a Csemadok helyi irodájában találkozott először az az elszánt kis csapat, mely a Magyar Területi Színház első társulatát alkotta.

Hetven éve alapították a Magyar Területi Színház első társulatát

Fellegi István, aki korábban a Csemadok Központi Bizottságának titkáraként dolgozott, 1952 augusztusában kapott megbízást a színházalapításra. A Faluszínház magyar tagozatából Bottka Zsuzsa, Bugár Béla, Fekete Gyula, Ferenczy Anna, Gábor Gyula, Gyurkovics Mihály, H. Budai Mária, Husvár Ferenc, Kiss Lajos, Lelkes Magda, Turner Zsigmond igazolt át a komáromi társulatba

Udvardy Anna Karlovy Varyból érkezett, az amatőr körökben rendezőként is elismert komáromi Király Dezső a nyitrai válogató, Konrád József, Lőrincz Margit, Siposs Jenő pedig a komáromi felvételi „győzteseként” kapott meghívást a színházalapító gyűlésre. A társulathoz csatlakozott az első bemutatóig Buday Imre, Kovács Irén és Lehotay (Lipták) Antal, évad végéig pedig Tóth László. Ez volt hát az első társulata a Magyar Területi Színháznak, amely az első állandó központtal és saját igazgatósággal rendelkező színházi intézménynek számított a Felvidéken.

A Matesz alapítótagjai közül sajnos már csak Ferenczy Anna művésznő érhette meg a szombati gála napját, amelynek időzítése pontos volt, hiszen 70 évvel azelőtt, szintén október 1-én került sor az alapító gyűlésre.

Következő összeállításunkban a komáromi Jókai Színház jelenéből és múltjából bukkannak fel emlékek, emlékfoszlányok – a gálaesten résztvevő jelenlegi és régi tagokat, munkatársakat kérdeztük. Színházi anedkotákat, kedves, szellemes, vagy éppen szívet melengető, de akár megindító történeteket kértem beszélgetőpartnereimtől, s így gyűlt össze egy csokorravaló kedves emlék.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Nappali rovatban