Na hlavný obsah

Milyen állapotban veszi át az oktatásügyet a frissen kinevezett konzervatív tárcavezető?

Egy egyházi iskola volt igazgatójának személyében konzervatív matematikatanár került az oktatási tárca élére, kedden nevezte ki a köztársasági elnök az új oktatásügyi minisztert,  Ján Horeckýt.

Milyen állapotban veszi át az oktatásügyet a frissen kinevezett konzervatív tárcavezető?
Foto: TASR/Jakub Kotian

A köztársasági elnök kedden délután kinevezte az új oktatásügyi minisztert, Ján Horeckýt. Az ő nevét szakmai berkekben is kevesen ismerik, de talán nem is annyira a személye számít, hanem az, mit akar és mit tud majd tenni az oktatásügy érdekében a kormányban.

Horecký Szlovákia Katolikus Iskoláinak Társulását vezette hosszú évekig. Matematikát tanított, majd az Assisi Szent Ferenc iskolát igazgatta. A parlament elnöke, Boris Kollár (Sme rodina) előzetesen kijelentette, hogy ragaszkodik egy konzervatív szakminiszter kinevezéséhez. A minisztériumi székbe került szakember megfelel a házelnök elvárásának, mivel korábban felszólalt a genderideológiák ellen és nem támogatta a pedagógus sztrájkokat arra hivatkozva, hogy az nem keresztény hozzáállás.

A szaktárcavezető vállaltan konzervatív irányultsága ellentétben van azzal, hogy modernizálni kell az oktatást. Számos problémával kell megküzdenie az iskoláknak és a pedagógusnak egy olyan helyzetben, amikor a kormányzás nem tekinti priortásként az iskolaügy fejlesztését. A segédeszközök és tankönyvek hiánya és a nem megfelelő tanterv megnehezízi a tanárok mindennapi munkáját.

Még nagyobb problémát az jelenti, hogy hiányoznak a pedagógusok az oktatási intézményekből. Az alacsony bérezés és a megbecsültség miatt az utóbbi években jelentős presztízsveszteségen ment keresztül a szakma. A tárcavezetőnek ehhez hasonló gondokkal kell megküzdenie, és olyan mechanizmusakat kell felállítaniuk, amivel sikerül a mostohagyerekként kezelt oktatásügyet ismét egyenesbe hozni.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban