Na hlavný obsah

Részvétét nyilvánította Kövér László, az Országgyűlés elnöke Boris Kollárnak

Részvétét nyilvánította Kövér László, az Országgyűlés elnöke Boris Kollárnak, a szlovák parlament elnökének a Pozsony belvárosában történt tömegszerencsétlenség miatt.

Részvétét nyilvánította Kövér László, az Országgyűlés elnöke Boris Kollárnak
Foto: Robert Hüttner, Pravda

A részvétnyilvánításban, amelyet Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke juttatott el hétfőn az MIT-hez, Kövér László azt írta, megrendüléssel értesült a Pozsony belvárosában történt halálos tömegszerencsétlenségről.

Különösen fájó volt megtudni, hogy fiatal, egyetemi évüket kezdő diákok voltak az ámokfutó autós áldozatai – írta Kövér László. Hangsúlyozta, együttéreznek az áldozatok családjával, és a magyar Országgyűlés nevében őszinte részvétét nyilvánította a pozsonyi parlament elnökének.

Mint arról rádiónkban is beszámoltunk már, vasárnap este egy alkoholos befolyás alatt lévő férfi, feltehetőleg Dušan Dědeček, a Siketlimpiai Bizottság főtitkára négy embert gázolt halálra a pozsonyi Zoch utcai buszmegállóban. Hétfőn egy fiatal lány is életét vesztette a sérülések következtében. A halálos áldozatok többsége fiatal egyetemista volt.

(mti, tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban