Na hlavný obsah

A baleset okozója ittas volt, az áldozatok között diákok is vannak

Roman Mikulec belügyminiszter tájékoztatása szerint ittas volt a sofőr, aki tegnap tragikus balesetet okozott Pozsony központjában.

A baleset okozója ittas volt, az áldozatok között diákok is vannak
Hamran István Foto: TASR/Dano Veselský

Ezt Hamran István országos rendőrfőkapitány is megerősítette. A baleset okozójának vérében 1,6 ezreléknyi alkoholt mutattak ki. „Abból, amit láttam, nem regisztráltam féknyomokat“ – nyilatkozta az országos rendőrfőkapitány a helyszínen ma reggel. A sofőrt és utasát, aki könnyebb sérüléseket szenvedett, a helyszínen letartóztatták. „Még akkor is agresszívan viselkedett“ – tette hozzá.

Dušan Dědeček, a Siketlimpiai Bizottság tagja vezette azt az autót, amely a vasárnap esti pozsonyi balesetet okozta, tájékoztatott a JOJ televízió. A sofőr legfeljebb 12 év börtönbüntetést kaphat.

Vasárnap 22 óra 24 perckor egy személyautó hajtott a Zochova buszmegállóba, ahol többen is várakoztak. A baleset következtében négyen meghaltak és többen megsérültek. „Hárman kritikus állapotban vannak, jelenleg az életükért küzdenek“ – mondta Hamran. A Comenius Egyetem két diákja, valamint a Szlovák Műszaki Egyetem egy diákja is az áldozatok között van. A hétfői nap folyamán pedig egy további 21 éves lány is életét vesztette a kórházban.

Roman Mikulec belügyminiszter a helyszínen megerősítette, az áldozatok között diákok is vannak. A rendőrség arra kéri a Pozsony központjában történt tragikus baleset szemtanúit, hogy jelentkezzenek a rendőrség 158-as számán, vagy a rendőrség Facebook oldalán.

(tasr, dennikn)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban