Na hlavný obsah

Putyin a Nyugatot ostorozta ünnepi beszédében

Putyin szerint "négy új régiója van Oroszországnak", pedig a megyék egy része még ukrán ellenőrzés alatt áll

Putyin a Nyugatot ostorozta ünnepi beszédében
Foto: TASR/AP

Miután Vlagyimr Putyin bejelentette a négy ukrán megye annexióját, ünnepi beszédében a Nyugatot ostorozta. Megvádolta az USA-t és szövetségeit, hogy hibrid háborút folytat Oroszország ellen, és szét akarja rombolni az országot.

Beszédében azt állította, hogy a nyugati országokban „tiszta sátánizmus“ van jelen, és azt állította, hogy a Nyugaton általános gyakorlat, hogy a gyerekeknek nemváltó műtéteket ajánlanak fel. Putyin kijelentette, az annexió végleges és nem alku tárgya.

Felszólította Ukrajnát, hogy azonnal fejezzen be minden katonai műveletet és a háborút, amit Putyin szerint az ukránok indítottak 2014-ben. Putyin szerint Ororszország végig nyitott volt a béketárgyalásokra.

Egyelőre nem tudni, mi lesz pontosan azzal a két régióval – Zaporizzsjával és Donyeckkel -, amelyeknek csak egy része áll orosz fennhatóság alatt. Putyin a beszédében arról beszélt, „Oroszországnak négy új régiója van”, viszont e két megye nagy részét még nem sikerült megszállniuk.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is csupán Luhanszk és Donyeck megyékkel kapcsolatban nyilatkozott világosan. Kijelentette, a megyék egészét annektálják, noha Donyeck esetében sem lehet beszélni teljes orosz megszállásról – 40 százaléka továbbra is ukrán ellenőrzés alatt áll.

(mti, 24.hu, telex, mandiner)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban