Na hlavný obsah

Vasárnap Délután Csenger Ferenccel

A Vasárnap Délután augusztuss 21-i műsora.

1968-ban az augusztus 20-ról 21-re virradó éjjel megkezdődött a varsói szerződés csapatainak inváziója csehszlovákia ellen, hogy véget vessenek az „emberarcú szocializmus“ megteremtésére tett kísérletnek, az általuk „ellenforradalmi fordulatnak“ bélyegzett demokratikus reformoknak. Csenger Ferenc információi.

Az olasz irodalom egyik jelentős alakja és Szandokén kapcsolata: Polák Zsókát hallják.

Különbőző képpen állnak a klímaváltozáshoz a generációk. Míg a fiatalabbak próbálnak tenni ellene, az idősebbek inkább a túlélésre játszanak – ez derült ki egy nemrég megjelent felmérésben. Tuba Mátéval Csenger Ferenc beszélget.

Ma ünnepli 70. születésnapját Gidófalvy Attila  Máté Péter-díjas magyar zenész, zeneszerző, Karthago zenekar legendás billentyűse a magyar rockzene egyedi és utánozhatatlan alakja. Az elkövetkezendő percekben zenei pályafutásáról, a futbalszeretetéről valamint az augusztus 23-án sorra kerülő Gidó 70 életműkoncertről kaphatunk rövid ízelítőt. A riporter Tamás Ákos.

Joachim József, aki Viktória királynőt is elkápráztatta. Melaj Erzsébet írását Bárdos Ágnes olvassa fel.

Egy jó pap – illetve Thális papnője holtig tanul: Xantus Barbarával Kossár Georgina beszélget.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Titulka rovatban