Na hlavný obsah

Fico: Összegyűlt a népszavazáshoz szükséges 350 ezer aláírás

A volt miniszterelnök felszólította a köztársasági elnököt, hogy hallgassa meg az emberek hangját.

Fico: Összegyűlt a népszavazáshoz szükséges 350 ezer aláírás
Foto: TASR/Jakub Kotian

Már összegyűlt a szükséges 350 ezer aláírás az előrehozott választásról szóló népszavazás kiírásához, a petíciós bizottság augusztus 15-én befejezi a munkáját – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Robert Fico, a Smer elnöke.

„Pontosan az elképzeléseink szerint alakult a petíciós akció” – mondta Fico, hangsúlyozva, hogy a Smer 270 ezer aláírást gyűjtött, és köszönetet mondott mindenkink, aki részt vett az aláírásgyűjtésben.

Zuzana Čaputová államfőt felszólította, hogy hallgassa meg az emberek hangját. Fico szerint nincs rá semmi ok, hogy Alkotmánybírósághoz forduljon a népszavazás kapcsán az államfő, aki szerinte csak a felelősségtől akar szabadulni.

Zuzana Čaputová korábban bejelentette, hogy a kormány azonnali lemondására vonatkozó első kérdéssel az Alkotmánybírósághoz kíván fordulni, mert szerinte feltehetően alkotmánysértő.

Ha az Alkotmánybíróság erre a megállapításra jutna, akkor az államfő csak a második kérdésben hirdetne népszavazást, amely a választási ciklus lerövidítésére vonatkozik.

(TASR, ujszo.com)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban