Na hlavný obsah

Kedvezményesebb áron kínálnák a gázt a háztartásoknak a gazdasági miniszter tervei alapján

Egy vagy pedig négy évre szerződhetnek le a gázszolgátóval a lakosság különböző feltételek mellett.

Kedvezményesebb áron kínálnák a gázt a háztartásoknak a gazdasági miniszter tervei alapján
Foto: TASR/Milan Kapusta

76 százalékkal emelkedik a következő négy évben a Szlovák Gázművek (SPP) által biztosított lakossági gáz ára. A jelenlegi, 43 eurós megawatt-óránkénti (MWh) ár 2026-ra 76 euróra emelkedik.

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter törvénymódosítást is előkészít, mivel most lehetősége van a fogyasztónak a gázszerződés idő előtti felmondására. Ezután az SPP-vel szerződést kötők négy évig a rögzített gázárakat fizetik akkor is, ha időközben csökkenne annak világpiaci ára.

A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy felélnénk a tartalékainkat az olcsóbb lakossági gáz végett. Oroszország közel két hete folyamatosan csökkenti az Európa felé irányuló földgázszállítást. A földgáztáralókban meglévő mennyiség elég lenne, de nem lehet csak úgy hozzá nyúlbi a vésztartalékokhoz.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban