Na hlavný obsah

Az oroszok változtattak taktikájukon

Az orosz hadsereg fokozza az offenzívát Ukrajnában, a legnagyobb nyomást keletre és északkeletre gyakorolja – közölte az ukrán vezérkar. Izjumra koncentrálnak, és folytatják Harkov ágyúzását.

Az oroszok változtattak taktikájukon
Foto: TASR/AP/Olexandr Chornyi

Több katonai forrás is megerősítette, hogy az orosz csapatok változtattak taktikájukon, körültekintőbben és lassabban nyomulnak előre. A háború második fázisára inkább a kimerítő, több helyszínen zajló harcok a jellemzőek, ami az orosz sajtó szerint elég furcsa eljárás.

 “Ez természetesen logisztikai szempontból mindkét fél számára meglehetősen igényes, most arra megy ki a játék, hogy ki bírja tovább emberekkel, haditechnikával és elhatározással.“

– mondja a szakértő, Lukás Visingr.

Míg az ukránok azt prezentálják, hogy emberük van elég a viselkedéssel, morállal nincs gondjuk a hadseregen belül és lassan a nehéztüzérségi szállítmányok, valamint egyéb fegyverek és a muníció is megérkezni látszik, addig az oroszoknál fordított a helyzet.

“Az orosz hadseregben uralkodó morál nem megfelelő, kevés az emberük és súlyos haditechnikai veszteségeket is elkönyvelhetnek, egyes fegyvernemeket már képtelenek pótolni és fogytán van a muníciójuk is.”

– vélekedik a katonai szakértő.

Feltételezhetőleg ezért sem vállalkoznak nagy offenzívára a széles fronton, ehhez több heti felkészülésre lenne jelenleg szükségük, amire pillanatnyilag nincs idejük. Jelenleg azt teszik, amit tudnak, amire lehetőségük van, így az előrenyomulás lassú és nagy ára van. Ukrajna pont az orosz hadsereg kimerültségét akarja kihasználni, mivel ha az oroszok már nem lesznek képesek további előrenyomulásra, akkor következik majd az ukrán ellentámadás. A kérdés csupán az hogyan, és hogy az orosz hadsereg a nyugati front kiterjesztésével ezt megkönnyíti-e.

“Ezek nem elit alakulatok, és ha erre sor kerülne, akkor az ukránok valószínüleg légierejükkel és rakéta támadásokkal gyorsan eliminálni tudnák a támadást.”

– nyilatkozta Visingr.

A harcvonal kiterjesztése is inkább az orosz hadsereg kárára volt, mint előnyét szolgálta, vélekednek a szakemberek.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban