Na hlavný obsah

Megkezdődött a Donbaszért folyó harc

Az orosz hadsereg célja, hogy átvegyék az ország keleti iparterületei feletti ellenőrzést.

Megkezdődött a Donbaszért folyó harc
Foto: TASR/AP

„Az orosz csapatok hivatalosan is megkezdték a Donbaszért folyó harcot“ – jelentette be tegnap este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt követően, hogy az ország keleti részében egyre fokozódott a harcok intenzitása. Zelenszkij szerint Moszkva számára ez a következőt jelenti majd:

„Mi, a világ és a történelem Oroszországból többet veszünk majd el, mint amit az orosz rakéták vesznek el tőlünk. Minden egyes kioltott élet egy újabb ok arra, hogy az ukrán és más szabad nemzetek következő generációi úgy tekintsenek Oroszországra, mint fenyegetésre“

– mondta Zelenszkij.

Moszkva egy ideje már Ukrajna keleti részében csoportosította a haderejét, amely az elemzők szerint egyet jelentett a hosszú harcra való felkészüléssel, ami várhatóan mindkét fél hadseregét megtizedeli majd.

A NATO egykori tábornoka, Hans-Lothar Domröse a német Spiegel-nek azt mondta, Vlagyimir Putyin radikálisan megváltoztatta a stratégiáját, így most azt teszi, amit már a háború kezdetétől szeretett volna, megerősíti a donyecki és a luhanszki „népköztársaságokat”.

„Úgy vélem, az a célja, hogy összekapcsolja Mariupol partvidékét, majd Donyeck városából Dniprora és Charkovra is nyomást gyakorol, így egy háromszöveget hoz létre. S persze mindezt május 8-ig, hogy 9-én győzelmi katonai parádét tarthasson. Azaz körülbelül 3 hét áll a rendelkezésére, így nem csupán elég ideje, de ereje is lehet megvalósítani a terveit“

– mutatott rá Domröse.

Donbasz különböző régióinak bevétele lehetővé tenné Moszkva számára, hogy kialakítson egy folyosót, amely afféle összekötőként szolgálna a 2014-ben annektált Krímhez.

Az ukrán információk szerint az orosz erők egy 480 km-es frontszakaszon kezdték meg a támadást, a védelmet azonban csupán két helyen sikerült áttörniük. Az ukrán hadsereg továbbá arról számolt be, hogy 7 komolyabb támadási kísérletet is sikerült visszaverniük.

„Az oroszok semmire nem lesznek tekintettel a továbbiakban, így az ukránoknak gyorsan kell reagálniuk, megfelelő alakzatban mozogniuk, álcázniuk magukat és harcolniuk. Mindeközben a humanitárius folyosókon keresztül a civil lakosságot is ki kell menekíteniük a háború árnyékából“

– nyilatkozta a Spiegelnek Hans-Lothar Domröse.

Az orosz szeparatisták pedig megkezdték az Azovsztal acélmű ostromát Mariupolban. Moszkva ismét felszólította a helyi védőket, hogy tegyék le a fegyvereiket. Néhány forrás azonban arról számolt be, hogy az acélmű nehezen bevehető célpont lehet a földalatti folyosói miatt.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban