Na hlavný obsah

Heger: nem semmisítették meg az oroszok az S-300-asokat, ez álhír

Oroszország azt állítja, megsemmisítettek négy S-300-as légvédelmi rakétarendszert azok közül, amelyet Szlovákia múlt héten adományozott Ukrajnának. Ezt ukrán források nem erősítették meg.

Heger: nem semmisítették meg az oroszok az S-300-asokat, ez álhír
Eduard Heger, Szlovákia miniszterelnöke. Foto: TASR

Szlovákia múlt héten adományozta Ukrajnának az ország összes S-300-as légvédelmi rendszerét, amely az egyik legjelentősebb segítség volt az ukrán légvédelemnek, hiszen ezek a rendszerek a vállról indítható rakétákkal szemben akár a ballisztikus rakétákkal szemben is védelmet nyújthatnak.

Az orosz hadsereg vezetői azonban azt az információt tették közzé, hogy négyet már meg is semmisítettek azok közül az S-300-asok közül, amiket „egy európai ország adott” Ukrajnának. Az S-300-asok állításuk szerint a közép-ukrajnai Dnipro egyik katonai raktárában voltak álcázva. A megye kormányzója, Valentin Reznicsenko a BBC szerint elismerte, hogy Dniprót rakétatámadás érte, ami elsősorban a repülőteret és a környező infrastuktúrát érinti. Arról azonban nem tett említést, hogy a támadásban hadi felszerelés is megsemmisült volna.

Azt szintén nem tudni, hogy a Szlovákia által Ukrajna rendelkezésére bocsátott S-300-asok hová érkeztek, hiszen ezek a rendszerek egyértelműen kiemelt célpontjai lehetnek az orosz támadásoknak.

Ugyanakkor Dnipro városa az ukrán hadsereg egyik legfontosabb ellátóbázisa, egyben az orosz hadsereg következő offenzívájának lehetséges célpontja is. A város egyelőre viszonylag messze, úgy száz kilométernyire van a legközelebbi frontszakasztól, és csaknem háromszáz kilométerre a keleti harcvonaltól, ahonnan az újabb orosz offenzívát várják.

Végül maga Eduard Heger kormányfő is reagált az orosz állításokra.

„Az orosz propaganda azt a hazugságot terjeszti, hogy a szlovák légvédelmi rendszer megsemmisült. Szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy ezek az információk hamisak, a csatolt képek és videók pedig korábban készültek”

– szögezte le a kormányfő.

Hozzátette, az ukrán fél is megerősítette, hogy félrevezető hírekről van szó.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban