Na hlavný obsah

Változhatnak a követelmények a hadseregben

Az állami alkalmazásba belépő hivatásos katonák felvételét szigorúbb feltételek szerint bírálhatják majd el.

Változhatnak a követelmények a hadseregben
Foto: SITA

Az olyan állampolgárok, akik engedély nélkül külföldi fegyveres erőknél szolgáltak, nem léphetnének be Szlovákia katonaságába. Kizáró ok lehet az is, ha az adott állampolgár tagja volt, vagy szimpatizált olyan csoportokkal, mozgalmakkal, amelyek az emberi és szabadságjogokat sértik. Erre tett törvényjavaslatot a védelmi minisztérium.

„A hivatásos katonák feladatainak jellegéből adódóan elengedhetetlen, hogy megelőzzük a radikalizálódás veszélyét és az extrémizmus terjedését a hivatásos katonák körében – indokolta a javaslatot a védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy a katonai szolgálatteljesítés közben fenn állhat a veszélye a diszkriminatív eljárásoknak, ezt pedig különösen fontos megakadályozni.

A tervezet szerint a megbízhatóság feltételét nem teljesíti az az állampolgár sem, „aki más állam területén aktívan részt vett háborús tevékenységben valamilyen szervezett fegyveres erő tagjaként, vagy ezt a tevékenységet propagálta, anyagilag vagy más eszközökkel támogatta, miközben ezt a katonai tevékenységet nem hagyta jóvá Szlovákia elnöke“.

A minisztérium kifejtette, hogy szervezett fegyveres erőnek számít minden olyan katonai egységhez hasonló csoportosulás is, amely nem képezi részét az illetékes állam reguláris haderejének, de katonai tevékenységet folytat.

A szóban forgó törvénytervezet jelenleg tárcaközi egyeztetés alatt áll.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban