Na hlavný obsah

Elhunyt az Egyesült Államok első női külügyminisztere

84 éves korában elhunyt Madeleine Albright, az Egyesült Államok volt külügyminisztere. Ő volt az első női politikus, aki betöltötte ezt a magas posztot. Halálának oka daganatos megbetegedés volt.

Elhunyt az Egyesült Államok első női külügyminisztere
Madeleine Albright egy amerikai katonai bázison való látogatásán a boszniai Tuzlában a délszláv háború idején, 1998-ban. Foto: TASR/AP

Madeleine Albrigth cseh származású volt, 1937-ben szültetett Prágában, Marie Jana Korbelová néven. Édesapja diplomataként dolgozott. A náci üldözés elől Londonba menekült a család. A második világháború után ugyan visszatértek Csehországba, de a kommunisták hatalomra kerülése miatt 1948-ban újra emigráltak, mégpedig az Egyesült Államokba.

Egyetemi tanulmányai elvégzése után 1976-tól Edmund Muskie szenátor törvényhozási főtanácsadójaként dolgozott, később pedig a Nemzetbiztonsági Tanácshoz került. 1982-től nemzetközi kapcsolatokat oktatott a washingtoni Georgtowni Egyetemen. Miután Bill Clinton lett az amerikai elnök, Madeleine Albrightot nevezték ki az Egyesült Államok ENSZ nagykövetévé. Clinton második választási időszakában viszont már a külügyminiszteri tisztséget bízta rá Albrightra. Ő volt az első nő ezen a poszton, amit 2001-ig töltött be.

Hivatali ideje alatt, 1999 márciusában kezdte bombázni a NATO Jugoszláviát, hogy kikényszerítette a jugoszláv hadsereg kivonulását Koszovóból. A bombázás során több ezer civil, katona és rendőr halt meg. Madeleine Albright egy 2013-as interjúban azt mondta: az Egyesült Államok koszovói beavatkozása a nemzetközi joggal ellentétes, de helyes lépés volt. Külügyminiszterként jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a volt szovjet országok, Magyarország, Csehország és Szlovákia is a NATO tagja lett. Baráti kapcsolatot ápolt Václav Havel volt cseh államfővel.

Madeleine Albright aktív politikai karrierje után is gyakran nyilatkozott politikai témákban, és több könyvet is írt. Barack Obama amerikai elnöktől 2012-ben megkapta a legmagasabb polgári amerikai elismerést, a Szabadság-érmet.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban