Na hlavný obsah

Ukrajna megszállása: Második nap

Az orosz katonák már Kijevet ostromolják. A főváros lakosait arra kérik, hogy Molotov-koktéllal semlegesítsék a behatólokat.

Emberek ezrei kerestek menedéket éjszakára a kijevi metró állomásaiban.
  • A támadás első napján 137 ember vesztette az életét, a sérültek száma 316 – az ukrán miniszterelnök szerint.
  • Volodimir Zelenszkij hadiállapotot vezetett be Ukrajna területére. Minden hadköteles 18-60 éves férfit besoroznak, és nem hagyhatják el az országot.
  • Hajnalban légicsapás érte Kijevet. Az ukrán külügyminiszter szerint ilyet utoljára a náci Németország csinált. Egyéb más városokat és katonai támaszpontokat ért rakétamádas.
  • Hajnalig nyúló vitában vettek részt az Európai Unió vezetői, ahol az Oroszországra kiszabott korlátozások bevezetéséről döntöttek.
  • Az orosz tankok már behatoltak Kijevbe. A főváros környékén 18 000 fegyvert osztottak szét a tartalékosok között. Ellenállásra szólították fel a lakosságot, és kérték tőlük, hogy készítsenek Molotov-koktélokat.

A csütörtöki nap tudósítása itt, a részletes összefoglalónk pedig itt elérhető.

18:20

Elemzés arról, hogy milyen ütemben halad Ukrajna oroszok által való megszállása:

18:13

A háború második napjának főbb ukrajnai eseményei:

17:37

Összeszedtük a szlovák politikusok reakcióit a pénteki napon eszkalálódott háborúval kapcsolatban.

17:14

Részletesebb összefoglaló arról, hogy Európa vezetői milyen korlátozásokat terveznek tenni Oroszország ellen:

16:51

Az EU arra készül, hogy befagyassza Vlagyimir Putyin és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vagyonát – írja a Financial Times.

16:30

A házelnök rendkívüli parlamenti ülést hívott össze, amin részt vesz Ukrajna pozsonyi nagykövete is.

16:28

A miniszterelnök arról is tájékoztatott, hogy az orosz diplomaták kiutasításáról tanácskozik a kormány, és erről az uniós vezetők is egyeztetnek. Az európai vezetők egyetértenek abban, hogy Ukrajnának jelentős erkölcsi és humanitárius segítségre van szüksége – jelentette ki a miniszterelnök.

15:54

Putyin kész tárgyalódelegációt küldeni Minszkbe, hogy egyeztessenek az ország demilitarizációjáról – RIA-Novosztyi orosz állami hírügynökség tolmácsolta a Kreml szóvivőjének Dmitrij Peszkovnak az üzenetét. Előreláthatólag Zelenszkij által kezdeményezett a tárgyalásokon nem az ukrán elnök, hanem az oroszok álláspontja érvényesülne.

15:07

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap általános katonai mozgósítást rendelt el, így a 18-60 év közötti férfiaknak tilos elhagyni az országot.

14:55

A Donyeck megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolban minden irányban heves harcok folynak – adta hírül a város polgármestere. Az orosz erők az állítják, hogy ellenőrzésük alá vonták a Kijev melletti, kulcsfontosságú Hosztomeli repülőteret – jelentette be az orosz védelmi minisztérium. Közlésük szerint a támadásban az ukrán különleges egységek több mint 200 tagja halt meg. Ezt az információt más források nem erősítették meg. Az orosz védelmi minisztérium állítása szerint mintegy 200 orosz helikopter vett részt a műveletben. (BBC, Telex)

14:18

Zuzana Čaputová államfő szerint Európában és a világban megváltozott a biztonsági helyzet, és az esetleges agresszióra a polgárok és a szuverén államok védelmében tett egyértelmű kiállással kell reagálni. 

14:16

Oroszország biztosítani fogja, hogy Ukrajna demilitarizált és náciktól mentesített ország legyen – jelentette ki sajtótájékoztatóján Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában.

14:13

Az ENSZ szóvivője szerint óvatos becsléseik szerint legkevesebb 25 civil vesztette életét és további 102 civil személy sérült meg az orosz légicsapások következtében Ukrajnában.

13:45

Volidimir Zelenszkij szerint Európának elég ereje van ahhoz, hogy megállítsa az agressziót az Oroszország által bevezetett szankciók segítségével. Az ukrán elnök kérte Európa lakosságának a szolidaritását. „Minden országban, minden városban lépjen az utcára, és békét követel Európának, békét Ukrajnának.” A legfrisebb videóüzenetében közölte azt is, hogy kész tárgyalni az orosz elnökkel, hogy megakadályozzák a további vérrontást.

13:31

Olyan online platform jelent meg az interneten, ami segítségével könnyen tudnak lakást találni a háború elől menekülők Nyugat-Ukrajnában. A weboldalt önkéntesek készítették. A Shelter névre keresztelt weboldalon keresztül könnyen kapcsolatba lehet lépni nyugat-ukrajnai helyiekkel. (The Kyiv Independent)

13:22

A kormány 13 millió eurót hagyott jóvá arra az esetre, ha tömegek érkeznének az országba a háború sújtotta ukrajnai területekről. Jaroslav Naď védelmi miniszter és Eduard Heger kormányfő az ukrán határra látogat.

13:08

Szlovákiában 31 000 kórházi ágy van, ebből a bővített ágykészleten belül 5380-at különítettek el a Fegyveres Erők számára és a NATO kérésére – közölte Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter, valamint véradásra szólította fel az embereket. (TASR)

13:05

Oroszország bővíteni fogja az Ázsiával folytatott kereskedelmét, hogy így minimalizálja az ellenük hozott szankciók gazdasági hatását. Az orosz gazdasági minisztérium ma azt közölte, hogy a terveik között szerepel az Ázsiával való kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok bővítése. „Tudjuk, hogy a 2014 óta ránk nehezedő szankciós nyomás most fokozódni fog” – közölte a minisztérium. (Telex)

13:04

A hágai Nemzetközi Törvényszék is nyomon követi az Ukrajnában zajló eseményeket, és ígérik, hogy kivizsgálnak minden egyes háborús bűncselekményt és népirtást. (HVG)

12:37

Donald Tusk élesen bírálta Németországot, Magyarországot és Olaszországot, hogy vonakodtak az Oroszország elleni kemény szankciók bevezetéséről. Az Európai Néppárt elnöke a Twitteren osztotta meg az elégedetlenségét az Európai Tanács péntekre virradó éjjelen tartott ülésének kimeneteléről.

12:20

Ostromra készül az ukrán főváros. Az ukrán nemzeti gárda egységei védelmi pozíciókat vesznek fel Kijev több pontján. Az ukrán védelmi minisztérium szerint 18.000 lőfegyvert adtak ki civileknek Kijevben.

11:58

A kormány kész humanitárius segélyt nyújtani a háborús konfliktusba került Ukrajnának. Egymillió eurós segélycsomagról döntöttek pénteki ülésen a kormány tagjai.

11:54

Az ukrán határhoz közel fekvő Nagykapos is kész segítséget nyújtani a menekülteknek. Erről a város polgármestere Petrikán Péter beszélt a Pátria Rádiónak.

11:19

Az ukrán fegyveres erők főparancsnoksága és más hivatalos ukrán források szerint is az orosz alakulatok már Kijev határában járnak. Egy beszivárgó egységet Kijev belvárosában sikerült kiiktatni. Péntek délelőtt Ivankiv településen (északnyugatra Kijevtől, 70 kilométerre) egy páncélos alakulatot sikerül ugyan pár órára feltartóztatni, de szórványos információk szerint más utakon tovább nyomulnak előre a támadók és valószínűsíthetően egy ismeretlen létszámú ejtőernyős alakulatot is sikerült Kijevtől északra ledobni.

Eddigi orosz betörések és tűzharc Kijevben

10:43

A Kyiv Independent helyszíni tudósítói a kijevi kormányzati negyedből megerősítették azokat a sajtóértesüléseket, miszerint az orosz katonák már közeledeknek a belváros felé. Lövésekről számoltak be a riporterek.

10:37

A Kijevben tartózkodó civileknek egy google térképet hoztak létre feltüntetve rajta az óvóhelyeket.

10:35

Oroszország megtiltotta a brit légitársaságoknak, hogy használják a légterüket. Ezt szankciót azért vezették be az oroszok, mert csütörtökön Aeroflot repülőgépeit kitiltották az Egyesült Királyságból. (denníkn, reuters)

10:29

A lengyel elnök szerint terrorcselekmény Kijev elleni rakétatámadás. Andrzej Duda telefonon beszélt az ukrán elnökkel, aki ez alapján a Twitter posztjában azt írta, hogy az ukrajnai helyzet kritikus. (444)

10:14

Az ukrán fegyveres erők főparancsnoksága szerint Csernyihiv (Kijevtől északra 100 kilométerre) magasságában egyelőre sikerült feltartóztatniuk az Kijev felé előre nyomuló orosz erőket.

10:11

Az Ukrajnát megtámadó orosz erők a főváros elfoglalásra készülnek. Az ukrán védelmi miniszterhelyettes a Facebookon azt írta, hogy ukrán egyenruhába öltöztetett oroszok két zsákmányolt ukrán katonai járművel Kijev belvárosa felé tartanak, és mögöttük orosz menetoszlop halad. Arról már korábban érkeztek hírek, hogy az oroszok diverzáns csoportokat is bevetnek a harcokban. (denníkn, afp)

10:03

A szlovák-ukrán határon jelenleg 500 katona segíti a rendőrség munkáját. Pénteken a határra látogat Jaroslav Naď (OLaNO) védelmi miniszter, aki elmondta, hogy meg akar győződni, elegendő létszámban vannak-e jelen a fegyveres erők, s mire van még szükség a határon át az orosz agresszió elől menekülő ukránok folyamatos fogadásához. (RTVS)

10:02

Az orosz különleges hadművelet alapvető forgatókönyve világos a védelmi miniszter szerint.„Az egyetlen cél az, hogy belépjenek Kijevbe, és megsemmisítsék Ukrajna vezetését, személy szerint Volodimir Zelenszkijt. Zelenszkij Kijevben marad, meg kell mutatnia, mit jelent az ukrán nép ellenálló képessége – mondta Mihail Podoljak, az ukrán elnöki adminisztráció vezetőjének tanácsadója

09:59

09:05

Tízezrek menekülnek a szomszéd országokba Ukrajnából, adta hírül az Aljazeera. Leginkább Moldáviába és Romániába indultak meg a emberek, de a tegnapi nap során megérkeztek az első menekülők Szlovákiába és Magyarországra is.

09:01

Tízemeletes lakóházt ért rakétatalálat Kijevben. Egyelőre nem tudni áldozatokról.

08:45

Antony Blinken, amerikai külügyminiszter szerint elképzelhető forgatókönyv az, hogy Oroszország Ukrajnán túli területeket támad meg. Szerinte egyértelmű az, hogy Vlagyimir Putyin célja az ukrán kormány megbuktatása – mondta az ABC-nek adott interjújában.

08:26


Oroszországban sok városban – köztük, Moszkvában, Irkutszkban, Permben és Szentpéterváron is – tüntetések voltak az orosz agresszió miatt, a hatóságok több mint ezerhétszáz embert őrizetbe vettek tegnap. Közben az orosz hatóságok bejelentették: arra kötelezték az ország médiumait, hogy csak hivatalos orosz forrásokból számoljanak be az ukrajnai eseményekről, mert míg a külföldi források közül sok álhírt közöl, „egyedül az orosz hivatalos tájékoztatás ad valós képest az ukrajnai eseményekről”.

08:22

Moszkva ultimátumot intézett Kijev felé. Putyin szóvivője közölte Kreml megállítja az offenzívát, ha Ukrajna szavatolja, hogy semleges marad és beleegyezik az ország demilitarizálásába. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasította az ultimátumot és azt is közölte, bár tudja, hogy az orosz támadásnak ő és a családja az egyik célpontja, nem menekül el Ukrajnából.

08:09

Hajnalig tartó vitán vettek részt az uniós vezetők. Megegyeztek az Oroszországot érintő szankciókról.

08:00

Az Ukrajnát megtámadó orosz erők a fővároshoz közelednek. A washingtoni Fehér Ház értesülései szerint a Belarusz felől Ukrajnára törő gépesített lövészalakulatok 30 kilométerre megközelítették Kijevet, és további orosz egységek tartanak az ukrán főváros felé. Az éjjel újabb rakétatámadások érték Ukrajna nagyvárosait, többek között a fővárost, Kijevet is, ahol kigyulladt egy 9-emeletes lakóépület, melyre valószínűleg egy lelőtt ellenséges repülő objektum törmeléke hullott. Több sérültről érkezett jelentés. Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a közösségi médiában azt írta, a ház valószínűleg megsemmisül. Az agresszió első napján hivatalos ukrán bejelentés szerint az ukrán hadsereg 7-7 orosz repülőgépet és helikoptert, több mint 30 tankot és 130 páncélozott járművet semmisített meg. Olekszij Aresztovics, az államfő tanűcsadója szerint a legvisszafogotabb becslések szerint az ellenség 450 katonát vesztett, több tucat orosz katona fogságba esett, akiknek több mint a fele frissen berukkolt ujonc volt.

A csütörtöki nap tudósítása itt, a részletes összefoglalónk pedig az alábbi hivatkozáson keresztül elérhető:

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban